Oliver Rossi/Getty Images Home benti program család családi program gyerek gyereknevelés játék közös program programajánló
2020. május 15.

3 klassz gyerekprogram, amivel elüthetitek otthon az időt

Összeírtunk 3 szuper játékot, amihez ki sem kell mozdulni – ráadásul mindent megtalálsz otthon, amire szükséged van hozzájuk!

Szeretnéd változatosabbá tenni a családdal töltött időt? A napközbeni vagy lefekvés előtti meseolvasáson kívül játékokkal vagy mókás foglalkozásokkal is színesítheted.

Ne mozdulj!

Kapcsold be a gyermeked kedvenc zenéjét, és tekerd fel a hangerőt! Kezdjetek el táncolni, majd az adott pillanatban, amikor megállítod a dalt, maradjatok mozdulatlanok az éppen aktuális pozíciótokban. Egy kicsit bonyolíthatod a játékot azzal, ha egy-egy speciális pózban kell megmerevedni: például valamilyen állatot kell utánoznotok.

Kincsvadászat indul!

A legkisebbek imádják, ha meg kell keresniük egy-egy eldugott tárgyat – főleg, ha még jutalom is jár érte! Rejts el egy csokit, esetleg aprópénzt az egyik szobában, és rajzolj térképet egy lapra: az első nyomot érdemes egy könnyen megtalálható helyre tenned, például az ágy alá. Szórj még szét az otthonotokban annyi jelet, amennyit csak tudsz, és kezdődhet is a kincskeresés!

Mi van a dobozban?

Keress egy fedeles dobozt, és vágj az egyik oldalára egy lyukat, amin átfér a kicsi keze – ha van kedved akár ki is dekorálhatod ezt színes papírokkal, kérdőjelekkel vagy flitterrel. Helyezz bele egy tárgyat, aztán csukd le a tetejét! A feladat az, hogy mindössze tapintás alapján ki kell találnia, mit tettél a dobozba – de ha segítségre van szüksége, árulj el egy-két nyomra vezető információt!

Kapcsolódó cikkeink
Összeírtunk 3 szuper játékot, amihez ki sem kell mozdulni – ráadásul mindent megtalálsz otthon, amire szükséged van hozzájuk!
1989_s/GettyImages Egészség C-vitamin Magnézium vitamin vízben oldódó vitamin zsírban oldódó vitamin
2020. május 13.

Melyik vitamint mikor szedjük, hogy valóban hasson?

Oda kell figyelned arra, melyik napszakban veszed be őket, és arra is, hogy mivel!

A vitaminoknak két típusát különböztetjük meg: vannak zsírban (A, D, E, K) és vízben (B, C) oldódóak. Míg az első csoportba tartozók a májban és a szervezet zsírszövetében raktározódnak el, és kiegyensúlyozott étrend mellett ritkábban szükséges az extra bevitelük, addig például a B- vagy a C-vitamin hamar felszívódik a szervezetünkben, vagy kiürül, ezért minden nap gondoskodni kell a pótlásukról. Azonban egyáltalán nem mindegy, melyiket mikor veszed be, éppen ezért összegyűjtöttük neked a vitaminszedés aranyszabályait!

Legyen C-terved!

Ha a napodat mindig kávéval indítod, akkor a C-vitamin bevételével várj legalább egy órát, ugyanis a koffein hamar kiüríti a szervezetedből – ráadásul 25°C fok felett elindul a lebomlása is, ezért nem érdemes meleg itallal szedned. Az is nagyon fontos, hogy egyél valamit, mielőtt vagy miután megvolt a napi C-vitamin adagod, így könnyebben felszívódhat. Viszont ez az a vitamin, ami segíti a vas felszívódását, ezért ezt is reggel vedd be például egy pohár gyümölcslével – méghozzá éhgyomorra!

Jöhet a déli vitaminbomba?

A magnézium gátolja a vas felszívódását, sőt a C-vitamin felszívódását is nehezíti, ezért ez a vitamin az ebéded mellé passzol – már csak azért is, mert egy kicsit felélénkít a nap második felére! Ilyenkor jöhet a zsírban oldódó D-vitamin is, amit a legtáplálóbb étkezés mellé, olajban, zsírban gazdag étellel a legjobb bevenni, például egy olívaolajos saláta tökéletes erre a célra.

Tedd az esti időpontokat tiltólistára!

Lefekvés előtt már ne vegyél be vitamint, mert gyakran élénkítő hatásuk van, így nehezebben fogsz tudni elaludni. Ugyanakkor a kismamák számára előírt vitaminokat este ajánlott beszedni vacsora mellett, főleg azoknak, akik reggelente hányingerrel vagy rosszullétekkel küzdenek.

Kapcsolódó cikkeink
Cyril Leclerc/GettyImages Egészség anyagcsere anyagcsere serkentő fahéj fűszer gyömbér kurkuma mustármag
2020. május 11.

5 fűszer, ami szuper anyagcsere-serkentő

Ügyelj az egészségedre: ízesítsd okosan az ételeid és az italaid!

Sajnos évről-évre egyre többen küzdenek túlsúllyal és elhízással. A 2019-es adatok szerint Európán belül Magyarországon volt a legmagasabb az elhízott felnőttek aránya, de nemzetközi viszonylatban is a lista élén szereplünk: USA, Mexikó és Új-Zéland után, a negyedik helyet foglaltuk el. Nem meglepő, hogy egyre többen fordulnak orvoshoz a túlsúly következtében kialakult egészségügyi gondok, betegségek miatt. Az Európai elhízás elleni napon arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy ez jóval több egy esztétikai problémánál – az elhízásnak komoly egészségügyi kockázatai vannak.

Az egészségmegőrzés egyik legfontosabb szabálya, hogy nem mindegy, mi kerül a tányérodra. Ha szeretnél leadni a súlyodból a kalóriabevitel csökkentése és a sportolás mellett érdemes más trükköket is bevetned. Például olyan fűszerekkel ízesíteni az ételeket és italokat, amelyek felgyorsítják az anyagcseréd és segítik a fogyást.

Cayenne bors

Ez a csípős fűszer valójában egy paprikafajta őrleménye. A benne található kapszaicin nevű termogenetikus anyag növeli a szervezet hőtermelő képességét, ezért plusz energiafelhasználására készteti azt. Ez magyarázza, hogy elfogyasztása után fokozódik a zsírégetés, és felgyorsul az anyagcsere. Ráadásul a cayenne csökkenti a rossz koleszterin szintjét, illetve az étvágyat is.

Fahéj

A fahéj ereje a vércukorszint-szabályozó tulajdonságában rejlik – rendszeres fogyasztása nagy segítség a diétád alatt. Felgyorsítja az anyagcseréd, csökkenti az étvágyad és az édesség utáni vágyat, illetve csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjét.

Gyömbér

A gyömbér pozitív hatásait már az őseink is ismerték: a népi gyógyászatban is gyakran alkalmazták. A fogyni vágyók között ma is az egyik legkedveltebb fűszer, hiszen csökkenti a zsírfelszívódást és serkenti az anyagcserét – kifejezetten ajánlott a hasi zsírpárnák eltüntetéséhez.

Mustármag

A fűszer zsírégető hatása mellett méregtelenítés és vércukorszint-szabályozás céljából is kiválóan alkalmazható. Emellett nagyon ajánlott a fogyasztása, ha gyomor- vagy bélproblémákkal küzdesz.

Kurkuma

A keleti konyha gyakori fűszere nemcsak karakteres íze miatt közkedvelt, hanem a szervezetre gyakorolt pozitív hatásai miatt is gyakran használják. A benne lévő kurkumin egy nagyon hatékony gyulladáscsökkentő, ami a fogyókúrád sikeréhez is hozzájárul. Az emésztésserkentésen túl szuper méregtelenítő, antioxidáns és csökkenti a diabétesz kialakulásának kockázatát.

Kapcsolódó cikkeink