Psziché advent kapcsolat közös program párkapcsolat program szerelem tűz
2019. november 19.

Ünnepeljük meg a szerelmünket!

Azt vettük észre, űr tátong köztünk? Néha elég egy különleges este, hogy visszahozzuk a romantikát a kapcsolatunkba.

Év vége felé vagyunk a legfeszültebbek, otthon is… Nem csoda, hiszen a sok stressz, ami napközben ér bennünket, nem tűnik el parancsszóra, amint kilépünk a munkahelyünkről. Ráadásul, ha még gyerekek is vannak a képben, az tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen ők nemcsak rengeteg örömmel, de sok-sok feladattal is járnak. Nem csoda, ha azt vesszük észre: este, amint véget ér minden kötelező kör, nem vágyunk másra, csak arra, hogy a tévét bambuljuk. Tény, hogy könnyebb a csatornák között közösen szörfölni, mint összekapni magunkat, és randira indulni, pláne, ha még bébicsőszt is intézni kell. Pedig megéri erőt vennünk magunkon! Ha energiát fektetünk a kapcsolatunkba, az meg fogja hálálni a gondoskodást.

Mi lenne, ha meglepnénk magunkat és a kapcsolatunkat egy különleges ajándékkal? Csak úgy, mindenféle évforduló vagy Valentin-nap nélkül? Hogy előre feltöltekezzünk az adventi őrületre, és elejét vegyük egy rakás felesleges veszekedésnek. Hiszen ha a köztünk lévő kapocs rendben van, minden akadályt könnyebben veszünk majd! Mutatjuk, hogyan is szervezzük le a nagy egymásra találást.

1. szabály: Ne utazzuk el az időt!

Ahhoz, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, nem kell messzire utazni. Pláne, ha meg kell oldani, hogy a gyerekekre vigyázzanak, hiszen egy estére, éjszakára sokkal könnyebb, illetve kivitelezhetőbb segítséget kérni, mint egy komplett hétvégére. Ha a fővárosban élünk, nyugodtan kivehetünk magunknak itt is egy szobát.

2. szabály: Andalgásra fel!

Ha már úgy döntöttünk, együtt leszünk, ne zsúfoljuk túl az estét! Olyan programokra pláne ne nevezzünk be, ahol egymáshoz sem szólunk. Színház, mozi a bekuckózás előtt? Felejtsük el! Azt az egy estét ne csak egymás mellett töltsük, hanem egymással! Ha például a mindennapi rohanásban az andalgós sétára nem marad időnk, most pótoljuk be. Igen, miért ne lehetnénk turisták a saját városunkban? Valljuk be: mikor sétáltunk át utoljára a Lánchídon? Csodáltuk meg a kivilágított Királyi- palotát? És milyen jólesik majd a hidegben eltöltött órák után elfoglalni a kis szerelmi fészkünket…

3. szabály: Legyen panorámánk!

Jól osszuk be az időt! Ha sétálunk is, azért ne vegyük nyakunkba a várost… Igyekezzünk csak vissza a szállodába, hogy a négy fal között is legyen egymásra időnk! Amikor szobát választunk, figyeljünk arra, hogy csodálatos panorámája legyen. A szép kilátás felér egy komplett tévécsomaggal, pláne, ha tudjuk: holnap már nem gyönyörködhetünk benne. Ráadásul tökéletes díszletet ad majd a kettesben töltött időnek. Igen, fontos, hogy megtaláljuk egymással a hangot, hogy eszünkbe jusson: mennyire szeretünk is mi együtt beszélgetni, nevetni…

4. szabály: Gyerekmentes övezet

Ha egy estére szabadulunk el, nagyon zavaró lehet, ha minden körülményt tökéletesen megterveztünk, még szobaszervizt is rendeltük, és mégis közbeszól az élet, mondjuk egy hasfájós babával a szomszéd szobában… Akinek a fájdalma a mi kikapcsolódásunkat is keresztülhúzza. Legyünk önzőek, és válasszunk olyan szállodát, ami felnőttbarát, vagyis nem fogad 18 év alatti vendéget. Ha mi is kisgyereket hagyunk otthon, pláne érdemes így dönteni, hiszen egy felsírás még a mi lelkiismeret-furdalásunkat is felkeltheti… Pedig feleslegesen tenné, hiszen a kapcsolaterősítő trükköknek köszönhetjük a családi békét!

Irány a nulladik kilométerkő!

Hol találnánk meg leginkább a kezdeti szenvedélyt, romantikát, mint a nulladik kilométerkő szomszédságában? A Hotel Clark tökéletes helyszínt biztosítana a mini kiruccanásunknak! Mindent, tud, amire szükségünk van: központi helyen van, Budapest főbb turisztikai látványosságai mellett, csodálatos a szobákból nyíló panorámája, romantikus a környezete, felnőttbarát a légköre, dizájnos a kivitelezése.

Kapcsolódó cikkeink
Home berendezés csajos dekor dekoráció dohányzóasztal égősor fotel függöny koktél lakás lakberendezés nappali nőies otthon párna pezsgő puff szőnyeg
2019. november 15.

Tegyük csajosabbá a nappalit!

Szeretnénk igazán nőiessé varázsolni az otthonunkat? Kezdjük a lakás fő pontjával, a nappalival! Csak néhány apró változtatás kell hozzá!

Légies kiegészítők

A nappaliban a kanapé lehet széles és hívogató, amin jól lehet egész nap kuckózni (https://lookbook.arkadbudapest.hu/kuckozzunk-az-agyban/), viszont a kiegészítő bútorok ne legyenek nehézkesek. Válasszunk inkább légiesebb, finomabb darabokat. Például egy fémlábakon álló dohányzóasztalt vagy egy vintage hatású puffot. Ahogy a fotel is lehet egy rattanból készült karcsú változat.

JYSK

RANDERUP sarokasztal JYSK 4000 Ft, PADBORG puff JYSK 32 900 Ft, BELLELUND fotel JYSK 49 900 Ft

Csalogató anyagok

Játsszunk a különleges textúrákkal, amelyek melengető és otthonos hatást adnak. Például egy szatén- vagy bársonyfüggöny, esetleg egy műszőrme szőnyeg jó választás lesz. Színek közül pedig inkább a világosabb, pasztell árnyalatok a nyerők.

JYSK

AUSTRA függöny JYSK 9990 Ft/darab, TAKS műszőrme szőnyeg JYSK 8490 Ft

Finom részletek

Egy jól elhelyezett mécses- vagy gyertyatartó, egy hangulatos égősor azonnal csodát tesz a lakással, és akár többet is használhatunk egyszerre, nem fog túlzásként hatni. A sima képkeretek helyett pedig igazán csajos megoldás, ha egy falitábla az alap, és arra tesszük ki a kedvenc fotónkat, idézeteinket. Így egy igazán meghitt sarkot tudunk kialakítani.

Tchibo

LED-es égősor Tchibo 4995 Ft, Mágneses falitábla Tchibo 7995 Ft, 2 fali teamécsestartó szettben Tchibo 3995 Ft

Párnacsata

A jól megválasztott díszpárna nemcsak a hálót (https://lookbook.arkadbudapest.hu/dobjuk-fel-a-haloszobat/) tudja feldobni, hanem a nappalit is. Bátran válasszunk akár cuki formájú vagy vicces darabokat is, amik így meghatározzák az egész stílust.

Stile Interio

YUMMY párna Stile Interio 5990 Ft, bársonypárna Stile Interio 5990 Ft

Nyílik a minibár!

Nincs is jobb, mint áthívni a barátnőket egy péntek esti koktélozásra és beszélgetésre. Ha pedig már ez a program, akkor adjuk is meg a módját: szerezzünk be egy zsúrkocsit, és arra pakoljuk a stílusos bárkellékeket. Egy bőrhűtő vagy pezsgőtartó már önmagában is sikert arat, a sikkes poharakról már nem is beszélve!

Butlers

LORD bor/pezsgő tartó Butlers 9990 Ft, GOBLET pezsgőspohár Butlers 1690 Ft/darab, CITY martinispohár Butlers 1390 Ft/darab

Kapcsolódó cikkeink
Egészség diéta elhatározás fogyás fogyókúra kiló. súlyfelesleg kudarc siker terv teszt
2019. november 14.

Teszt: Készen állunk a diétára?

A fogyókúra sikere attól is függ, mennyire vagyunk elhivatottak. Mert ha nem igazán, akkor nem érdemes belevágni. Derítsük ki az igazságot!

1. Próbáltam fejben összeállítani egy listát arról, hogy miért, illetve miért nem érdemes belevágnom a diétába. A követezőre jutottam:
2. Amikor a diétázást tervezem…
3. Azért gondolok teljes életmódváltásra, mert…
4. Ez egy jó alkalom arra, hogy belevágjak a diétába, mert…
5. Hogy étkezési naplót vezessek? Szerintem ez…
6. Végigcsinálni egy húszperces edzést naponta, vagy legalább intenzíven sétálni fél órán keresztül úgy tűnik, mint…
7. Az ötletre, hogy egy héten többször is egészséges ételeket kéne főznöm, így reagáltam először:
Kapcsolódó cikkeink