Psziché boldogság harmonikus kommunikáció konfliktus könyv olvasás párkapcsolat vita
2019. május 30.

Helyretennénk a kapcsolatunkat? Itt a megoldás!

Egyre többet veszekszünk, nem találjuk a közös hangot, vagy csak jó lenne egy kis frissítés a közös szoftvernek? Ezek a könyvek segíthetnek.

Ha a közös kommunikációt kell fejleszteni

Váradi Tibor: Lélektől lélekig – A harmonikus párkapcsolat titkai

Néha nem tudjuk, hogyan osszuk meg a társunkkal a gondolatainkat, miként legyünk vele odaadóak, és milyen módon engedjünk szabad áramlást a bennünk lévő szeretetnek? Ez a könyv azt a témát boncolgatja, hogyan születik meg egy párkapcsolatban a szavak nélküli kommunikáció, amely szívtől szívig, lélektől lélekig ér, és hogy ezt a fajta párbeszédet miként tudjuk erősíteni és zökkenőmentessé tenni.

Ha több figyelemre és törődésre vágyunk

Harville Hendrix: Pár-bajok és békés megoldások – Az érett párkapcsolat

A legtöbbünk párkapcsolatában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokszor érezzük úgy: a párunktól nem kapjuk meg azt a kellő szeretetet, figyelmet és törődést, mint amire vágynánk. Harville Hendrix azt mutatja be, hogyan lehet tudatos és a másik fél igényeit figyelembe vevő, elmélyült viszonyt kialakítani. De nemcsak különböző problémákat ír le, hanem konkrét gyakorlatokat is találhatunk a könyvben, amelyek terápiás foglalkozásokon már bizonyítottak.

Ha szeretnénk tudni, mik a kapcsolatunk buktatói és erősségei

Peter Orban: A párkapcsolat forgatókönyve – A társ, a horoszkópod tükrében

Ha hiszünk az asztrológiában, akkor dr. Peter Orban író, terapeuta, a Symbolon kártya és terápiás rendszer megalkotójának könyve igazán hasznos lehet. Egy egyszerű, ám precíz módszerrel veti össze a saját és a társunk horoszkópját, így állapítja meg, hogy mik a kapcsolatunk erősségei, illetve gyenge pontjai. Ha pedig ezeket tudjuk, akkor sokkal könnyebb kezelni az esetleges problémákat, vagy később akár el is kerülhetjük őket.

Ha meg akarjuk érteni a kettőnk között lévő különbözőségeket

Dr. John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek

Nem véletlen, hogy igazi bestseller lett ez a könyv, és azóta a sorozat több része is megjelent. A világon rengetegen hisznek John Gray elméletében, ami a férfiak és nők szerelemhez való eltérő hozzáállását fedi fel. Hiszen a Mars- és Vénusz-lakók szerelme csodásan indul, de idővel megkopnak az érzések, és azok a különbözőségek, amik régen természetesek voltak, mostanra megmérgezik a kapcsolatot. Olyan tanácsokat ad, amik segítenek abban, hogyan szeressük egymást anélkül, hogy megfojtanánk a másikat, és miként bocsássunk meg úgy, hogy ne csorbuljon az önbecsülésünk.

+1 tipp: Ha érdekel a feng shui

Eckart Warnecke: Feng shui a párkapcsolatban és a szerelemben – Hogyan tegyük harmonikusabbá párkapcsolatunkat

Arról már mi is írtunk korábban, hogy egyszerű lakberendezési trükkökkel hogyan turbózhatjuk fel a szerelmi életünket (https://lookbook.arkadbudapest.hu/szerelmi-turbo-feng-shui-modra/). Ám ez a könyv alaposan elmélyül a témában, és bevezet a feng shui párkapcsolatokra gyakorolt hatásának rejtelmeibe.

Kapcsolódó cikkeink
Home aranyhal dekor dekoráció diy guriga kívánság
2019. május 29.

DIY – Szerencsehozó halacska

Jön a nyár, vágyunk a tengerre, mivel is dobnánk fel a lakást, mint cuki halacskákkal? Már csak kívánnunk kell tőlük valamit!

Mi kell hozzá?

  • üres WC-papír-guriga
  • színes csomagolópapír (lehetőleg fényes vagy csillámos)
  • piros és fehér karton
  • aranyszínű alkoholos filc
  • ragasztó
  • öntapadós, mozgó szem

Nehézségi fok: könnyű

Elkészítési idő: 20 perc

1. lépés: Egy üres WC-papír-gurigát borítsunk be színes csomagolópapírral, majd a guriga egyik végét nyomjuk össze.

2. lépés: Aranyszínű filccel rajzoljunk pikkelyeket a gurigára.

3. lépés: Fehér kartonból vágjunk ki uszonyokat, míg a pirosból egy vékony csíkot.

4. lépés: A piros csíkot ragasszuk végig a guriga végén, ez lesz a halacska szája.

5. lépés: A benyomott részhez ragasszuk a farokuszonyt, amit össze is csíptethetünk, amíg teljesen meg nem köt a ragasztó. Oldalra kerülnek a kisebb uszonyok, végül pedig az öntapadós mozgó szemek következnek.

6. lépés: Íme, a cuki koi aranyhal, amit akár többféle színben is elkészíthetünk. Lehet belőle fali dekoráció, vagy akár egy kartonlapra is készíthetünk a kicsikkel egy installációt.

Kapcsolódó cikkeink
Butlers Home bögre étkészlet reggeli reggeliző stílusos tál tálca teáskanna tojástartó
2019. május 28.

Tegyük stílusossá a reggeliket!

Elég csupán néhány jól megválasztott kiegészítő ahhoz, hogy jól induljon a napunk, és feldobjuk a hangulatunkat!

Ha mindenünk a tea

Felejtsük el a megkopott lábasunkat vagy bögrénket. Adjuk meg a módját a teázásnak, és használjunk sikkes kannát vagy szettet, amit akkor is bevethetünk, ha egyedül vagyunk.

Busy Bee egyszemélyes teásszett, Stile Interio 6990 Ft
MRS. WINTERBOTTOM ’S teáskanna, Butlers 4990 Ft

Ha mindenünk a szendvics

Még a legegyszerűbb vajas pirítós is jobban esik, ha egy vidám mintájú késsel kenjük meg. A vajat pedig unalmas műanyag doboz helyett tartsuk egy elegáns porcelán- vagy üvegtartóban.

 

Anthina vajtartó, Stile Interio 4990 Ft
4 reggelizőkés szettben, Tchibo 3295 Ft

Ha mindenünk a müzli

Nem indulhat a napunk egy laktató zabkása vagy müzli nélkül? Válasszunk egy megkapó mintájú tálat, ami tökéletes lehet akár egy insta poszthoz is.

FRIDOLIN tál, JYSK 1290/darab
2 tál szettben, Tchibo 3295 Ft

Ha mindenünk a tojás

A szakértők szerint egyébként is érdemes tojásos finomsággal indítani a napot, mert energikusabbak leszünk. Pláne, ha egy cuki tartóba helyezzük a kedvenc főtt vagy lágytojásunkat.

MISS DAISY tojástartó, Butlers 690 Ft
4 kerámia tojástartó szettben, Tchibo 3795 Ft

Ha mindenünk a kényelem

Később kell bemennünk a munkahelyünkre, esetleg szabadnapunk van? Eljött az ágyban reggelizés ideje, amihez egy stílusos tálca elengedhetetlen.

Bambusztálca, Stile Interio 1990 Ft
SUNDAY reggelizőtálca, Butlers 7990 Ft

 

 

Kapcsolódó cikkeink