Home Ázsia dimsum egzotikus étel főzés gasztro kínai recept
2019. június 24.

Ezt az ázsiai csodafegyvert be kell szerezni!

Ha odáig vagyunk a keleti konyháért, itt az ideje, hogy meglepjük magunkat egy bambuszpárolóval, ami a legnagyobb kedvencünk lesz.

Szeretünk kísérletezgetni az egzotikus receptekkel, és az egészségünkre is szeretnénk odafigyelni? Akkor egy újabb ok, hogy beszerezzünk egy bambuszpárolót. Azon kívül, hogy nagyon könnyű használni, a benne készülő zöldségek igazán roppanósak lesznek, nem fonnyadnak össze, és élénk színük is megmarad. Ráadásul gyümölcsöket, halakat, könnyű húsokat és tésztaételeket is készíthetünk benne, például dim sumot vagy ázsiai tekercset.

Hogyan működik?

Bambuszrostokból készül, és az alján keresztül engedi át a vízgőzt, amivel szuperül lehet párolni. Ráadásul több emelete is van, így egyszerre többféle ételt is el tudunk készíteni benne.

Hogyan használjuk?

Keressünk egy olyan lábast, aminek a peremére rá tudjuk illeszteni a párolót. Ebbe annyi vizet tegyünk, hogy ha el is kezd buzogni vagy forrni, akkor se érje el a kosár alját. A hozzávalókat ne tegyük közvetlenül a bambuszra, hanem a legjobb, ha sütőpapírral béleljük ki előtte.

>Dim sum házilag<

A kínai töltött batyuk elkészítése is pofonegyszerű lehet ebben a párolóban, és ha ezzel várjuk a vendégeket egy baráti vacsorán, garantáltan le lesznek nyűgözve. A töltelék és szószok közül számtalan receptet találunk, és érdemes többféle verziót is készítenünk.

Hozzávalók a tésztához:

  • 330 gramm liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 5 gramm instant élesztő
  • 1,5-2 deci víz, amennyit felvesz a tészta

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 30 deka darált csirkehús
  • 4 újhagyma
  • 1 ujjnyi friss gyömbér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál szezámolaj
  • 1 teáskanál keményítő
  • 1 tojásfehérje

Hozzávalók a szószhoz:

  • szójaszósz
  • frissen facsart lime-lé
  • csili

Elkészítése:

1. lépés: A tészta száraz hozzávalót keverjük össze, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a vizet, és közben kevergessük egy villával. Ha már majdnem összeállt, de még kicsit morzsolható állagú, kezdjük el dagasztani, és tésztává gyúrni. Takarjuk le, és kelesszük legalább egy órán keresztül.

2. lépés: A csirkehúst keverjük össze a vékonyra karikázott újhagymával, a lereszelt gyömbérrel, zúzott fokhagymával, szójaszósszal, szezámolajjal, keményítővel és tojásfehérjével.

3. lépés: A tésztát szedjük körülbelül 16 részre, és a kis gombócokat nyújtsuk ki egy lisztezett deszkán vagy munkalapon. Ezeknek a közepére kell halmozni a tölteléket, és ha megvan, akkor hajtsuk fel a tészta széleit, és tapasszuk egymáshoz.

4. lépés: Az így kapott kis gombócokat tegyük a sütőpapírral kibélelt párolóba, és körülbelül negyedóra alatt elkészülnek a dim sumok.

5. lépés: A szószt ízlés szerint elkészítjük, és kis tálakban tálaljuk.

1. NIKLAS tál JYSK 1290 Ft 2. Elektromos fűszermalomszett Tchibo 7995 Ft 3. TAKE AWAY papír ételesdoboz Butlers 1990 Ft/10 db 4. Bamboo Slate kínálólap Stile Interio 4990 Ft 5. Bamboo flower kínálótálszett Stile Interio 7990 Ft 6. HOT SPOT bambuszpároló Butlers 4990 Ft 7. KUNGSMYNTA tányéralátét JYSK 1990 Ft

Tipp:

Ha szeretnénk néhány ötletet, milyen távol-keleti különlegességeket tudunk még készíteni a párolóval, látogassunk el az ÁRKÁD Budapestben a Sakura Ramen vagy a Purple Panda éttermekbe.

 

Kapcsolódó cikkeink