Már alig várjuk a közös vakációt a párunkkal, családunkkal vagy épp a barátainkkal? Így lesz zökkenőmentes az utazás.
Már nekünk is biztosan volt olyan nyaralásban részünk, amikor szinte a megérkezés pillanatában veszekedni kezdtünk a párunkkal vagy éppen valamelyik családtagunkkal. Esetleg egy olyan baráti társasággal indultunk útnak, akikkel még nem ismertük egymás „nyaralós énjét”, ami komoly vitákat szült. Ez a helyzet pedig akár az egész szabadságunkra rányomhatja a bélyegét, éppen ezért érdemes fontolóra venni néhány tippet – előre.
Tisztázzunk mindent előre!
A kedvesünk megbántott minket az utazás előtt? Mindenképp szakítsunk rá időt, hogy tisztázzuk a dolgokat, mert ha elfojtjuk magunkban a feszkót, vagy nem beszéljük ki magunkból, ami nyomaszt minket, egész biztos, hogy pont a nyaralás alatt robban majd a bomba. Például egy olyan apróságon, hogy a vizes strandtörölköző nem lett jól kiteregetve. Engedjük ki a gőzt, mielőtt valóban elkezdődik a lazítás.
Hozzuk előre a határidőt!
Csapjuk be egy kicsit magunkat: ha szombaton indulnánk útnak, tegyünk úgy, mintha már csütörtökön mennénk. Pakoljuk be a bőröndöt, készítsünk haditervet, egyeztessünk a szomszéddal a virágok locsolásáról. Ugyanis a legtöbb feszültséget pont a nyaralás előtti idegeskedés okozza, hogy mindent sikerül-e elintéznünk. De ha kicsit több időt szánunk a készülődésre, máris sokkal nyugisabban vágunk neki a nyaralásnak.
Vázoljuk fel a terveket!
A második leggyakoribb vita a vakáció alatt azért alakul ki, mert nem egyforma elképzelésünk van arról, mivel kapcsolódnánk ki a legszívesebben. Ez főleg akkor fordulhat elő, ha olyan családtagokkal vagy barátokkal megyünk, akikkel nem töltünk együtt minden napot. Például, ha mi szeretnénk már korán felfedezni a várost, de a másik inkább sokáig lustálkodna az ágyban, akkor biztos felmegy a vérnyomásunk, ha rá kell várni a lobbiban. Inkább beszéljük meg előre, ki mit szeretne csinálni, és váljunk kétfelé, ha nem egyeznek a programok.
Ne akarjuk megváltani a világot!
Látjuk magunk előtt, ahogy ez a nyaralás teljesen megváltoztatja a kapcsolatunkat, és visszatér a régi tűz? Vagy végre lesz lehetőségünk nagyokat lelkizni valamelyik családtagunkkal? Felejtsük el! Attól, hogy a nappalink helyett a medence partján ücsörgünk, nem változik meg minden egy csapásra. Egyszerűen csak próbáljuk átadni magunkat a kikapcsolódásnak, hagyjuk, hogy az új közös élmények közelebb hozzanak egymáshoz, és élvezzük a közösen töltött időt. Pont.