Psziché dolgozni felmondás főnök iroda karrier kilépés kollégák kvíz munka munkahely munkahelyváltás munkát váltani teszt
2019. október 23.

Teszt: Ideje munkát váltani?

„Semmi kedvem dolgozni!” – ugye ismerős ez a mondat? Ebből a 20 kérdésből kiderül, hogy ez csak átmeneti állapot-e, vagy jobb, ha más munka után nézünk?

1. Többször előfordul, hogy olyan feladatokat kell elvégeznem, amikkel én egyáltalán nem értek egyet. Így persze nem is megy túl könnyen, hogy teljesítsek.

2. Már vasárnap lever a víz arra a gondolatra, hogy másnap dolgozni kell mennem. De a hét többi napján is gyakran vagyok úgy vele, hogy semmi kedvem hozzá.

3. A főnökömmel sokszor eltérően látjuk ugyanazt a helyzetet, emiatt előfordul, hogy nem értünk egyet.

4. Néha azt se tudom eldönteni, hogy egyáltalán jól végzem-e a munkámat, mivel a felettesem soha nem mond semmit. Ennél már az is jobb lenne, ha valamire azt a visszajelzést kapnám, hogy elrontottam valamit.

5. Úgy érzem, sokkal több van bennem, mint amit jelenleg nyújtok, de itt nem tudom megfelelően kiaknázni a képességeimet.

6. Sajnos a magánéletemre is kihat, hiszen sokszor vagyok feszült és indokolatlanul rosszkedvű.

7. Már feltettem magamnak a kérdést, hogy mi lenne, ha felmondanék, és gondolkoztam a lehetséges opciókról.

8. Még az sem érdekel, ha máshol kevesebb pénzt kapnék, csak olyan helyre szeretnék menni, ahol jól érzem magam.

9. Őszintén bevallom, hogy több kollégám is idegesít kicsit. Már ebédelni sem igazán megyek el velük.

10. Nincs hova előrelépni a ranglétrán, ezen a területen elértem a maximumot.

11. Szerintem túlképzett vagyok ahhoz, amit jelenleg csinálok. Sokkal többre vagyok képes, és ettől kellemetlenül érzem magam.

12. A családom és a barátaim már teljesen ki vannak bukva attól, milyen sokat panaszkodok a melóm miatt, és egy jó szavam sincs róla.

13. Te jó ég, már megint álláshirdetéseket nézegetek!

14. Egyre többször kérdezik meg tőlem, hogy minden rendben van-e velem, mert elég nyúzottnak tűnök.

15. Az utóbbi időben többször is voltam beteg, és nem is bántam, hogy végre erre hivatkozva otthon lehetek!

16. Elég sok a felmondás a közvetlen környezetemben/házon belül, mert mások is keresik az új kihívásokat.

17. Néha úgy érzem, mintha egy gyárban dolgoznék, egy futószalag mellett, mert egyáltalán nem változatos a munkám.

18. Előfordult, hogy csak azért vettem ki betegszabadságot, mert azt éreztem, hogy képtelen vagyok bemenni. Ilyen utoljára akkor fordult elő, amikor iskolás voltam, és egy nehéz dolgozat várt rám!

19. Szégyellem magam miatta, de van, hogy ok nélkül felcsattanok valamelyik kollégámra. De nem vele van problémám, csak többször ingadozik a hangulatom.

20. Sóvárogva hallgatom azokat az ismerőseimet, akik arról mesélnek, hogy a főnökük mennyire megbecsüli őket. Milyen jó lehet ilyen helyen dolgozni!

Így számoljunk:

Ha az „igaz” válaszok száma 1-3:

Tulajdonképpen elégedett vagy a munkahelyeddel, csak teoretikusan tetted fel magadnak a kérdést, hogy mi lenne, ha váltanál. De azért érdemes azon elgondolkozni, hogy egyáltalán miért merült fel benned. Gondold át, vagy akár írjad is össze, miért is szeretsz a jelenlegi helyeden dolgozni, és milyen sikerélmények értek az utóbbi időben. Próbáld kitalálni, mi az, amitől még jobban éreznéd magad: például előrelépés a ranglétrán, új feladatok, és azt is vedd számba, hogyan érhetnéd el a céljaidat.

Ha az „igaz” válaszok száma 4-8:

Ha úgy érzed, hogy egy helyben topogsz, vagy nem kapsz kellő visszaigazolást a főnöködtől, akkor próbálj meg vele leülni egy rövid beszélgetésre. Nyugodtan mondd el neki, hogy szívesen vállalnál valamilyen komolyabb feladatot vagy extra munkát, akár egy új tanfolyamot is, ami segítheti a munkádat. Az új kihívások segítenek abban, hogy kicsit felrázd magad és a mindennapokat!

Ha az „igaz” válaszok száma 8-13:

Sajnos itt már nem segít egy egyszerű „felrázás”, komolyabb változtatásokra van szükség. Először azt vedd végig, hogy magával a munkáddal, a feladataiddal van problémád vagy a környezeteddel, például a főnököddel? Ha alapvetően jól érzed magad a cégnél, érdeklődj, hogy esetleg más területeken van-e lehetőség arra, hogy kipróbáld magad. De ha a munkát nem találod kielégítőnek, és úgy érzed, megrekedtél, kezdj el nézelődni az állásajánlatok között.

Ha az „igaz” válaszok száma 14 vagy több:

Felesleges a további tipródás, ideje váltani! De természetesen ne hirtelen felindulásból tegyed, hanem vedd fontolóra ezt a komoly döntést. Akár le is írhatod, milyen lenne álmaid munkája, és mi kéne ahhoz, hogy el is érjed a kitűzött álmodat. Mert az is segíthet a jelenlegi helyzeteden, ha például elkezdesz egy tanfolyamot, ami a következő munkához szükséges lehet.

 

 

Kapcsolódó cikkeink