Mostanában nem találjátok a közös hangot? Pedig nem is olyan régen még annyira szerelmesek voltatok egymásba? A szeretetnyelv segít kibogozni a gubancot.
Elgondolkodtál már azon, te mitől érzed azt, hogy szeretnek? És azon, hogy a párodnak mivel tudod a legnagyobb örömet okozni? Ha a kezdeti hév után elvesztetek a mindennapokban, és a sok kimondott és kimondatlan konfliktus számos tüskét eredményezett bennetek, itt az ideje a dolgok mélyére ásni. Mert egy-egy gesztus, amit naponta a másik felé gyakorolunk, csodákat tesz. Megment a szakítástól.
Gary Chapman amerikai párterapeuta nevéhez kötődik a szeretetnyelv elmélete. Szerinte az öt kategóriába mindenki besorolható, kortól, nemtől, származástól függetlenül. Nézzük csak, melyek ezek.
1. Akit a dicséret éltet
A szavak ereje hatalmas. A kimondott elismerés a legjobb motiváció – nem véletlenül tanítják ezt a munkahelyi, vezetői tréningeken is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akire ez jellemző, elvárná, hogy minden nap színpadiasan szerelmet valljanak neki. Sőt arra sem vevő, hogy hízelgéssel érjenek nála célt. Csak azt, hogy jólesik neki, ha az iránta való jó érzéseket nem csak gondolják, de ki is mondják. Szárnyakat kap tőle.
2. Aki együttlétről álmodik
Ő az, aki nem csak azt szeretné, hogy a másik a közelében legyen, hanem azt is, hogy értékes, minőségi időt töltsön el vele. Minden nap. És ez nem jelenti azt, hogy hosszú órákat lelkizzenek, vagy hullafáradtan is randizni vigyék, csak azt, hogy szánjanak rá negyedórát, amikor a másik tényleg rá, az ő érzéseire, élményeire összpontosít, nem pedig a telefonjára, a tévére… – ettől érzi azt, hogy fontos a másiknak.
3. Akit ajándékozni kell
Az, hogy valakinek meglepetést szerzünk, arról tanúskodik, hogy fontos nekünk. Ha ezt a kezdeti hév után elhanyagoljuk, az, aki ettől érzi magát biztonságban, megijed. Attól fél, hogy már nem gondolunk rá akkor, amikor nem vagyunk együtt. Pont ezért, nem szabad őt bizonytalanságban hagyni. Mit sem számít, hogy ilyen ajándékot kap – lehet az egy szál virág, egy tábla csokoládé is.
4. Aki segítségre szorul
Van, aki attól érzi boldognak magát, hogy szívességet tesznek neki. Hogy kiporszívóznak, kiteregetnek helyette. Vagyis hogy észreveszi a másik, mivel lehet őt egy kicsit mentesíteni. Ha ez nem történik meg, igazi házisárkánnyá alakul, aki állandóan csak azon zsörtölődik, hogy miért csak neki van otthon feladata. Aki nagyon rosszul viseli, ha a másik eljár otthonról, miközben ő egyedül áll helyt.
5. Aki érintésre vágyik
Sokan azt gondolják, minden férfi ebbe a csoportba tartozik, pedig nem… Az érintés, ebben a tekintetben, nem csak a szexet jelenti, hanem akár azokat a röpke mozdulatokat is – futó simogatást, puszit… –, amit a szerelem bizonyítékaként könyvelnek el azok, akiknek ez a szeretetnyelve. És ők bizony azt hiszik, ha ezt nem kapják meg, elindult a kapcsolat a lejtőn.
Így fejtsd meg a kódot
Kicsit mindegyik kategória igaz volt ránk? Nem véletlenül, hiszen valamilyen szinten mindannyian beszéljük mind az öt nyelvet – de van egy, amire nagy hangsúlyt fektetünk. Hogy biztosra menjetek, és nemcsak belegondoljátok a másikba a saját érzéseiteket, derítsétek ki együtt, ki mit részesít előnyben. Írjátok le egy cetlire, mi az a 3 dolog, amit szeretnétek, ha a kedvesetek minden nap megtenne – csakis értetek. Szögezzétek le, hogy nem kell nagy dolgokat írni, csak apróságokat. A válaszok beszédesek lesznek, kapásból be fogjátok tudni azonosítani, ki melyik szeretetnyelv- kategóriába tartozik. Mostantól nincs más dolgotok, mint figyelni arra, hogy alkalmazzátok is az egymáshoz kapott kódot, nap mint nap!