Halottak napja kapcsán felmerül a téma: miként készítsük fel a kicsiket arra, hogy elveszíthetnek valakit, aki közel áll a szívükhöz? Eláruljuk.
Nem tabu!
Ne próbáljunk úgy tenni, mintha a halál nem létezne, és ne tereljük el a témát, amikor szóba kerül. Beszéljünk inkább a természet körforgásáról – hogy a fák kirügyeznek, majd dús lombkoronájuk lesz, aztán, az idő előrehaladtával, lehullajtják a leveleiket. Vagyis az elmúlás az élet megkerülhetetlen része. Valamivel egyszerűbb helyzetben vannak azok, akiknek a vallás szerepet játszik a mindennapjaikban, mert így a hitrendszerükbe tudják ágyazni a témát. Például elmesélhetik, hogy a szeretteik a másvilágra kerülnek, és a gyerekekkel közösen elképzelhetik, vajon milyen lehet ott. A fantáziálás segítségével ugyanis a kicsik is tudnak teremteni egy olyan világot, ami biztonságot és megnyugvást adhat a számukra.
Készüljünk fel!
Ha sejthető, hogy hamarosan bekövetkezik valamilyen tragédia, például valamelyik nagyszülő már nagyon idős, esetleg a család kedvenc háziállata betegszik meg, próbáljunk rá időben felkészülni. A pszichológusok szerint ilyenkor nagyon fontos, hogy minél többet beszélgessünk a dologról, legyünk a gyerekekkel őszinték, és ne akarjunk előttük titkolózni. Halottak napján pedig akár el is mehetünk együtt a temetőbe.
Nem baj, ha nincs válaszunk!
„Ő most elutazott?”, „Visszajön még valamikor?”, „Miért vagy szomorú?” – a gyerekek megannyi kérdést zúdíthatnak a nyakunkba egy nehéz időszak alatt. Tényleg bátran válaszoljunk nekik mindenre, és azt is valljuk be őszintén, ha valamire nincs válaszunk. Például, ha nem tudunk valamit egy betegségről, vagy arról, mi vár a másikra. Attól, ha esendőbbnek látnak minket, vagy nem vagyunk mindent tudók, még nem csalódnak bennünk. Sőt, legalább, ha valami nem úgy történik, ahogy esetleg mondtuk vagy ígértük, nem is lesz ránk dühös.
Kedves emlékek
Ha a család kedvencét veszítettük el, például a kutyánkat vagy cicánkat, vehetünk a kicsiknek olyan játékot, ami rá emlékezteti. Például egy plüssállat sokat segíthet éjszakánként, mert a gyerekeknek is az a legnehezebb napszak, így jólesik hozzábújni vagy beszélni hozzá. Ha pedig egy családtagtól kellett örök búcsút vennünk, legyen egy olyan tárgy a közelében, ami eszébe juttat valamilyen szép emléket. Ez lehet akár egy közös fotó is valami igazán önfeledt, közös pillanatról.
Könyves megnyugtatás
Bátran keressünk olyan történeteket, amiben szó van a halálról, és amiből tudunk példákat meríteni, ugyanis a szakemberek szerint ezek a mesékbe ágyazott fontos gondolatok rengeteget segíthetnek a gyerekeknek a megértésben és a feldolgozásban. Vagy vegyünk olyan könyveket, amelyek kifejezetten ezzel a témával foglalkoznak, és a céljuk, hogy könnyebben dolgozzák fel a kicsik a traumákat. Sőt, akár színezőkönyvekkel is próbálkozhatunk, mert az elmélyült munka a mesés rajzokon megnyugtatólag hat. Akár közösen is rajzolhatunk!
Agócs Írisz – Innes Shona – Az élet olyan, mint a szél
(Libri – 2365 Ft)
Catherine House – Hová ment nagypapa?
(Libri, 1600 Ft)
Szivárvány színek – Színezőkönyv gyerekeknek, felnőtteknek
(Libri, 850 Ft)