Télen is tempósan

A bekuckózás ne jelentsen egyet azzal, hogy felhagyunk a sportolással. Ha takarékra tesszük a mozgást, többet ártunk, mint gondolnánk, mondja Fülöp Levente.

Itt a rossz idő, tombol a járvány. A konditermek becsuktak, mi is egyre inkább zárkózunk be – mintha minden az edzés ellen szólna! Pedig nem éri meg elhanyagolni a sportolást.

„A mozgásszegény életmódra nagyon gyorsan át tud állni a szervezet, mégpedig úgy, hogy megváltozik az anyagcseréje: berendezkedik a zsír tárolására, ezzel párhuzamosan pedig veszít az ellenálló képességéből – állítja Fülöp Levente személyi edző és táplálkozási tanácsadó. – Nincs mese: az immunrendszernek folyamatos stimulálásra van szüksége. Ha tehát nem sportolunk, nemcsak kikerekedünk, de nehezebben vesszük fel a harcot a betegségekkel is.”

Fotó: Garai Edit

 

Kevés alvás? Idő előtti öregedés!

Lehetünk bármilyen korúak, lehetünk bármilyen erőnléti állapotban, a helyes életmód szabályai mindannyiunk számára éppúgy érvényesek.

„Az egészségi állapotunk azt mutatja meg, mennyire takarékos a testünk. Akkor normál az energiaszintünk, ha megfelelően étkezünk, rendszeresen sportolunk, és eleget pihenünk. Ha bármelyikkel csínján bánunk, azt megsínyli a szervezetünk. Hiába eszünk tehát egészségesen, valamint mozgunk sokat, ha keveset alszunk. Ha a szervezetünk nem tud regenerálódni, az bizony gyulladást okoz, mely révén gyorsabban öregszünk és hajlamosabbak leszünk a megbetegedésre. Sokan akkor akarnak már életmódot váltani, amikor kiderül, hogy baj van. Pedig a legcélszerűbb az lenne, ha ezt megelőznék, és megpróbálnák minél tisztábban tartani a szervezetüket.”

Ne raktározzuk a mérgeket!

A járványhelyzetből adódó megváltozott körülmények egyértelmű, hogy a természetnek jót tesznek: tisztább a levegő, a tenger… Használjuk ki mi is, hogy van időnk befelé fordulni – vásároljunk tudatosabban élelmiszert, és figyeljünk oda jobban a testünk jelzéseire. Ha például sok kávé vagy energiaital kell ahhoz, hogy vegyük a mindennapok kihívásait, biztosan változásért kiállt a szervezetünk.

„A regenerálódást érdemes azzal kezdeni, hogy megpróbálunk minél tisztábban étkezni. A mindenféle, sokszor méregdrága detoxkúrák helyett sokkal célszerűbb lenne, ha a friss, zöld leveles növények fogyasztását a mindennapjaink részévé tennénk. A kelbimbó, a kelkáposzta, a spenót, a sóska, de legfőképpen a brokkoli hatására számos olyan enzim termelődik a szervezetünkben, ami segíteni fogja, hogy a májunkban lévő méreganyagok ne elraktározódjanak, hanem távozzanak. Minél több igazi, vagyis nem előrecsomagolt élelmiszert eszünk, annál inkább teszünk azért, hogy felturbózzuk a szervezetünk működését. És miután a legtöbb vitamint nem tudja a testünk tárolni, nagyon fontos, hogy ezeket naponta pótoljuk is.”

 Így lesz energiadús a menüd
„Fordítsuk meg a tányérunkon levő étel arányát!” – tanácsolja Levente. Ha kevesebb húst, tejterméket eszünk, és helyette több zöldségre, gyümölcsre, magra szavazunk, rengeteg energiát fogunk nyerni. A pekándióban, de a közönséges dióban is például sok omega-3 zsírsav található, mely számos betegség megelőzésében segít.

 

Teljes erővel

A mozgást pedig a megváltozott életkörülményeink közt se szorítsuk háttérbe, sőt. Minél kevesebbet mozgunk, annál nagyobb szükségünk van a sportra, hogy izmaink és ízületeink ne épüljenek le.

„Nem szabad megijedni a téltől, a szabad levegőn való mozgástól – csak előtte jól öltözzünk fel, és a legfontosabb: védjük megfelelően a mellkasunkat! A legcélszerűbb a futás vagy a gyorsabb séta, mely a teljes testet átmozgatja. Ha találunk egy lépcsősort, bátran másszuk meg többször is. A kerékpározásért is nagyon hálás lesz a szervezetünk – ha jól tudjuk a biciklit használni. A nem jó méretű kerékpár, az alacsony nyereg, illetve a nem jó nyereg-, illetve kormánytávolság rossz testtartást eredményezhet. A púpos hát például nagyon megviseli a hátizmokat. Ha viszont inkább a lakásban sportolnánk, érdemes a kevés helyet igénylő HIIT féle edzésekre szavazni. Ezeknek a magas intenzitású intervallum gyakorlatoknak a lényege, hogy teljes erővel végezzük őket, köztük pedig 3-4 percet pihenünk. Ez a fajta technika egy úgynevezett hősokkot idéz elő a szervezetben, mely nemcsak formálni segít, de fokozza a testünk tisztulását, illetve fiatalítását. A saját testsúlyos gyakorlatok, vagyis a fekvőtámasz, a guggolás, a plank rengeteget tehetnek azért, hogy minél ellenállóbbak legyünk. Nem fogja az időnket sem rabolni: 20 perc HIIT edzés felér egy óra aerobikkal.”

Duplarétegű mellény, Budmil 14 990 Ft
Cipő, Columbia - Dockyard 39 990 Ft
Melegítő nadrág, C&A 4995 Ft
Maszk, Helly Hansen 4990 Ft
Bojtos sapka, Budmil 5990 Ft
Steppelt kabát, Helly Hansen 53 990 Ft
Sportos szabású top és alsó, Sloggi 5499 és 2999 Ft
Multivitamin nőknek Biotech USA 4790 Ft/60 tabletta