Tavaszi trendkalauz

Minden év tartogat sztártrendeket, amiket kell tudni viselni. Stylistunk tanácsainak segítségével eligazítunk az idei tavaszi divatban.
Összeállította: Molnár Anikó

 

A szezon színe: a rózsaszín

Sokan nem tudják, hogy az 1940-es évekig a rózsaszínt inkább a fiúkhoz kötötték. Konkrétan a marketingeseknek köszönhető, hogy nőies színné vált. Azóta viszont páratlan karriert futott be. 2021 konkrétan a rózsaszín éve lett – segítségével a szettjeinket nemcsak nagyon nőiessé, csinossá, de bizony feltűnővé is tehetjük.

Getty Images Hungary

Nem szabad tőle ódzkodni, hiszen az biztos, hogy mindenkinek jól áll. Csak meg kell találni a nekünk való árnyalatot! Az évszaktípusunk megmondja, melyiket válasszuk. A halványabb, pasztell vonal a tavasz és nyár típusúaknak áll jól, azoknak, akiknek fontos a harmónia, a nyugalom. Ezzel szemben a telített pink a tél típusúak színe, ők azok, akiket a magabiztosság cselekvésre ösztönöz, akik mernek érzékiek és szenvedélyesek lenni.

Túlzásba viszont a rózsaszínnel ne essünk, mert tetőtől talpig viselni keveseknek ajánlott. Kombinálni viszont érdemes – ahány árnyalat, annyiszor más hatást érhetünk el általa. A szürkével finoman elegáns, a zölddel friss érzetet kelt, miközben a vörössel merésznek bizonyul, sőt, kicsit már orientális irányba is terel. Fehérrel szende, feketével pedig szexi. Sminkelni is tudni kell hozzá: hasonló tónusú színeket érdemes választani, bátrabbak esetleg kontrasztként egy piros rúzst is feltehetnek.

Cipő, Playersroom 24 999 Ft
Hátizsák, Desigual 23 990 Ft
Baseball sapka, Columbia - Dockyard 9990 Ft
Mellényke, Stradivarius 5595 Ft
Gurulós bőrönd, Samsonite 64 990 Ft
Hátizsák, Samsonite 27 990 Ft
Kabát, Tatuum 15 990 Ft
Póló, O'Neill - Dockyard 9490 Ft

.

A szezon anyaga: a farmer

Az egyértelmű, hogy ruhatárunk alapdarabja, de idén általa akár a végletekbe is eshetünk. Nagyon trendi, ha tetőtől talpig azt viseljük – akár a cipőnk, akár a táskák erejéig is –, igaz, a darabok lehetőleg ugyanolyan árnyalatúak legyenek! Ha a színt otthon hozzuk összhangba, az sem gond, a batikolás, a patchwork megoldások is fénykorukat élik. Viszont érdemes tudni: a kék megannyi árnyalata mellett a farmer fehérből és pasztellből is menő, legyen szó a rózsaszínről, a sárgáról vagy a zöldről.

Getty Images Hungary

Vegyük sorra az egyes darabokat, melyik az a fazon, ami most aktuális lesz. A dzseki legyen rövid, vagy pont az ellenkezője: hosszú, óriási fazonú. Az ingben is pont olyan menő az oversize, mint a karcsúsított fazon, csak legyen rajta csipkebetét.

A nadrágot viszont válasszuk az alakunkhoz: a körték a magas derekú, egyenesebb fazonokat keressék, sőt nekik a trapéz is jól áll. Vékony, sportos lányok viszont a boyfriend vagy a mumjeans vonalvezetésre szavazzanak. Teltkarcsúak a sötétebb, koptatás nélküli, sztreccses jeggingset válasszák, hosszabb fazonú felsővel. És a nagy alapszabály: minél vékonyabb valaki, annál inkább hordhat vastag, koptatás és rugalmas szál nélküli farmeranyagot.

Ing, GAS 49 900 Ft
Kabát, Desigual 69 990 Ft
Boyfriend fazon, Stradivarius 8995 Ft
Kabát, Tatuum 20 990 Ft
Szoknya, Desigual 27 990 Ft
Széles fazon, GAS 42 900 Ft
Sort, GAS 46 900 Ft
Ruha, Tatuum 25 990 Ft

 

Csillogni? Azt mindig érdemes!

A ragyogó, glitteres-flitteres darabok régóta közkedveltek, de lássuk be, eddig csak az ünnepekhez kötöttük őket. A helyzetük viszont idénre megváltozott: mivel az alkalmak száma csökkent, mindennapi életterünk pedig jócskán keretek közé szorult, a hétköznapokban is igényelni kezdtük a csillogást.

Getty Images Hungary

Bátran vessük hát bele magunkat a flitterek világába, egy-egy darabbal akár sportos szettünk fényét is emelhetjük! Azt viszont jó tudni: a fényes anyagok nagyítanak, odavonzzák a tekintetet, így óvatosan adagoljuk magunkon. Az igazán vékony alkatúak bátrabban nyúlhatnak akár szűk csillogó szoknyákhoz, bő nadrágokhoz is. Aki viszont karcsúsításra vágyik, problémásabb testrészeit bújtassa feketébe, a ragyogás pedig egy dekoltált top vagy kiegészítő formájában legyen jelen.

Egy beauty tanács a végére: ha a csillogó részek az arcunkhoz közel esnek, felderítenek, már csak minimális sminkre lesz szükségünk. De az is trendi, ha csak itt szavazunk a csillámokra, glitterekre – körmön, szemhéjon vagy highlighter formájában!