Okos gardrób, tudatos shopping   

Az okos shopping titka, ha tudjuk, valójában mire is van szükségünk. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha rendet rakunk a meglévő ruháink közt.
Írta: Zellei Dóra

 

Honnan tudjuk, hogy káosz uralkodik a gardróbunkban? Onnan, hogy minden reggel tanácstalanul állunk előtte, és fogalmunk sincs róla, mit is vegyünk fel… Oké, még mindig sokat vagyunk otthon, de már mindannyian alig várjuk, hogy sokkal több alkalmunk legyen izgalmas szetteket viselni. Használjuk ki az időt, illetve a tavaszi nagytakarítás apropóját, és tegyük rendbe a ruhásszekrényünket – stylistjainknak remek ötletei vannak hozzá! Rögtön látni fogjuk, hogy valójában mire is lesz szükségünk. Milyen jól jön majd ez a tudás a tavaszi ruhatárunk felfrissítésekor!

Fotó: Getty Images Hungary

Első lépés: Elő az energiákat!

A legfontosabb, hogy vegyük komolyan a feladatot, szánjuk rá az időt – hiszen biztos, hogy nem leszünk meg vele 20 perc alatt. Majd ne legyünk lusták a legfontosabb lépéshez: pakoljuk ki a szekrényünk teljes tartalmát. Higgyük el, így fogjuk átlátni a legjobban a választékot. Sohasem hordott darabokra fogunk bukkanni úgy, ha nem csak felületesen nézzük át a készletet.

Második lépés: Szortírozásra fel!

Ha mindent kipakoltunk, csoportosítsuk a készletet. A téli ruhákat szorítsuk háttérbe – a mélyebb szekrény hátsó felére, az ágynemű tartóba, vákuumzsákban, vagy az ágy alatti tárolókba. Az átmeneti ruhatárunknál pedig legyen olyan kupac, amit biztosan szeretnénk hordani, aztán legyen olyan, amin még gondolkodunk, és végül legyen egy olyan, amit biztosan tovább szeretnénk adni. Merjünk könyörtelenkedni, ami már kiment a divatból, illetve amik már rég rajtunk sem voltak, azt mindenképpen szelektáljuk. Szigorúság ide, vagy oda, előre szólunk: valószínűleg az a két kupac lesz a legmagasabb, amiket még biztosan vagy majdnem biztosan szeretnénk hordani.

Harmadik lépés: Indulhat a próba?

Nincs más hátra, a puding próbája is az evés, szánjuk rá arra is az energiát, hogy minden egyes ruhadarabot, amit első körben nyertesnek ítéltünk meg, fel is vegyük. Bizony rá fogunk arra jönni, hogy van, ami felett a mi időnk már eljárt – mert rajtunk már nem is mutat jól. Mert a stílusa már rég nem passzol hozzánk, ezért hiába is jönne a megfelelő alkalom, egyértelmű, hogy nem arra esne a választásunk. Persze az is esélyes, hogy annyira kifogytunk belőle, vagy kihíztuk, hogy valójában esélytelen, hogy valaha jól fog már állni rajtunk. De olyan is megeshet, hogy az állásban a ruha minősége is tönkrement: megette a moly, elfáradt a gumija, kifeslett a varrása, kifakult a színe, lepattogzott róla a műbőr. És láss csodát: így bizony sok-sok ruha, amit valójában meg akartunk tartani, mégiscsak a szelektáltak közé fog tartozni.

Negyedik lépés: Bizonytalansági faktor

Szigorúság ide vagy oda, biztos lesz egy-két olyan darab, amitől mégsem tudunk megválni, mert még mindig reménykedünk benne, hogy valaha hordani fogjuk – tegyük el őket, de tartsuk együtt, és nézzük meg ősszel, mennyit voltak rajtunk. Ha egész tavasszal és nyáron nem viseltük őket, azokból se legyen porfogó, lesznek, akik nagyon fognak neki örülni.

Ám az is megtörténhet, hogy tudjuk: a megfelelő karbantartás vagy átalakítás után szeretni fogjuk azt a régi darabot. Szösztelenítsük, akár ruhaborotvával is, vagy vessünk be DIY-módszereket. Egy répafazonú farmerból lehet sort a nyárra, egy kinyúlt pólóból menő hasvillantós, a sokadik fehér felsőből textilfilcekkel kiszínezett egyedi darab, és így tovább.

1. Vállfaszett Butlers 1990 Ft 3 db 2. Vákuumtasak Jysk 2500 3 db 3. Felakasztható rendszerező, Jysk 2350 Ft 4. Akasztó ajtóra Tescoma 890/2db 5. Ágy alatti tároló, 31 literes Jysk 3990 Ft 6. Ruhatisztó henger dm 359 Ft 7. Rozéarany kosár Butlers 2990-3990 Ft 8. Puff, tároló résszel Butlers 19 900 Ft 9. Tárolók Jysk 1500 Ft 3 db

Ötödik lépés: Az okosgardrób titkai

Ha már biztosak vagyunk abban, mi kerül vissza a gardróbba, itt az ideje annak, hogy új rendszert vezessünk be. Az akasztós szekrény egyik titka például, hogy ugyanolyan vállfákra pakolunk, így minden ruha egy magasságban fog kezdődni. Innentől két út áll előttünk. Vagy színek szerint rendezzük a darabokat, vagy méret alapján – a rövidebbektől haladjunk a hosszabbakig. Ne halmozzunk egy vállfára több ruhát, csak akkor, ha azok egy állandó szett részei, különben el fognak ismét sikkadni az alul lévők. Kivételt a nadrágok képezhetnek: csoportos vállfára helyezhetjük őket, mert úgy jobban át is látjuk a felhozatalt.

Rengeteg praktikus trükköt vethetünk még be: az öveket akaszthatjuk belülre, a szekrény ajtajára helyezett akasztóra, dobozokba rendszerezhetjük a kisebb darabokat, például a fehérneműket, sőt, ha esetleg több az összehajtott ruhánk, mint a vállfás, viszont nincs elég polc a szekrényben, felakaszthatós belső rendezőt is beszerezhetünk. A lényeg, minél jobban szelektáljuk a készletet, annál jobban átlátjuk, ergó: annál jobban ki tudjuk használni a ruhatárunkat.

 Hatodik lépés: Terjeszkedjünk…

Attól, hogy rengeteg kisebb-nagyobb rendszerező beszerezhető, nem kell minden kiegészítőnek a szekrényben helyet kapnia. Akár jópofa fedeles tárolókba száműzhetjük. Egyrészt játékosabb lesz tőle a lakás, másrészt mi is előbb fogunk rájuk találni, hiszen hiába fedjük le őket, mégis jobban szem előtt lesznek.

Hetedik lépés: Állítsuk össze a kívánságlistát!

Ha véget ért a gardróbdetox, látni fogjuk mink van, így azt is fogjuk tudni, mire van szükségünk. Egy hatodik farmerre, egy nyolcadik feliratos pólóra? Nem… Ha elindulunk a következő shoppingtúrára, nem fogunk olyan könnyen elcsábulni, hiszen rögtön fogjuk tudni, mit mivel tudunk majd kombinálni. Jó vadászatot!

 

Kuka helyett

Számos praktikus módja van annak, hogy túladjunk a szelektált, de jó állapotú gönceinken. Ha van energiánk, élhetünk az online eladás lehetőségével, de vannak olyan webshopok, amelyek fel is vásárolják ezeket a darabokat. Ha viszont adományozni szeretnénk, konténerek helyett sokkal személyesebb, ha magunk szállítjuk le a megunt ruháinkat az általunk választott alapítványoknak vagy olyan szervezeteknek, melyek adományboltként funkcionálnak. De akár a trendek világába is visszaforgathatjuk őket, és most nem csak a H&M gondolunk, ahol még vásárlási utalványt is kapunk értük cserébe, hanem azokra a tervezőkre is, akik kifejezetten azért keresnek régi ruhákat, hogy feldobják vele az új darabokat. Sőt, a rosszabb minőségű cuccokat sem kell kukába tenni – az állatotthonok is örülnek ezeknek a felajánlásoknak, hiszen rossz időben finom meleget adnak ezek az egyébként már hordhatatlan darabok a gazdátlan állatoknak.