Flórián Fanni sminkes a téli LookBook címlapfotózására egy közepesen erős, szemhangsúlyos makeupot készített Ramónának, amelyet egy 80-as éveket idéző, halántékig érő pirosítással koronázott meg.
„Mivel hibátlan a bőre, csak egy vékony, hidratált finisht kölcsönző alapozót tettem fel neki. Majd megigazítottam a szemöldökét, illetve a szálakat átfésültem egy barna zselével, Rami ugyanis nagyon szereti, ha picit erősebb a szemöldöke. Végül, hogy kellemes összhangot keltsek, ugyanazt az üde, hússzínű rúzst tettem az ajkaira, amit pirosítónak is használtam. Egy tömör, puha ecsettel, lágy mozdulatokkal az almácskáitól a halántékig satíroztam a rúzst. Majd a száj belső részén intenzívebben tapogattam fel az anyagot, kifelé haladva viszont puhítottam azt. Így egy finom, lágy hatást értem el. Olyant, mintha málnát evett volna. Az arcot végül egy természetes fényt kölcsönző púderrel fixáltam. Nagyon fontos tehát, hogy a krémes textúrákat egymásra vigyük fel, és csak ezután használjunk por alapú termékeket.”
Fanni nagyon jól tudja, mi áll jól Ramónának, hiszen hosszú évek óta sminkeli őt.
„Nagyon szerencsés vagyok vele, mert egyáltalán nem nehéz eset. Nem csak a bőre szép, illetve a vonásai karakteresek, de hagyja is, hogy kedvemre alkossak. Egyetlen kikötése van csak: bár nagyon jól áll neki, nem szereti, ha a szeme belső vízvonalát kihúzom.”
Közös a babatéma
Rami és Fanni között nem véletlenül szövődött barátság. Nem csak a közös munka köti őket össze, hasonló életszakaszban is vannak. Fanninak hat hónappal ezelőtt szintén kisfia született, Vilmos, így természetes, hogy megosztják egymással az élményeiket.