Look Book-novella: Legyen tánc

Papp Diána megannyi romantikus regény szerzője - fogadjátok a Look Book-ra írt keresédes novelláját sok szeretettel!
Szöveg: Papp Diána Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni

 

Ruha Mango 15 990 Ft

„A lányok haját lokniba sütöttem, eddig négyszer kérdezték meg, hogy ikrek-e, én pedig mindenkire mosolygok, bár szerintem figyelmesebb szemlélő látja, hogy ez bizony vicsor, és türelmesen válaszolom, hogy nem, két év van köztük. Tizenkét centis magas sarkút viselek, fekete lakk, és testre simuló szintén fekete ruhát. A saját frizurámra is szántam időt, a teljes délelőtt tulajdonképpen a szépítkezésre ment el, majdnem az összes lakkot kifújtam a flakonból, talán tartani is fog.

Egy apróságot felejtett el megemlíteni a bátyám, miszerint a lagzi szabadtéri lesz, bár nem tudom, mit gondoltam, így karantén után két perccel. Aztán lehet, hogy mondták, csak nem figyeltem oda. Mindenesetre most aggódhatok, hogy ez a kis permet, ami az előbb eső gyanánt aláhullt az égből, és a teljes násznépet a bárpult mellé, az egyetlen tető alá kergette, begöndöríti a hajamat.

Holnapután negyven vagyok, és még mindig nem tudom kezelni a rakoncátlanságát, és hát egyéb problémáim is vannak magammal. Most pedig már megint hozzám szól valaki, megdicséri a lányokat. És érdeklődik, hogy ikrek-e. Gyorsan a bárpult felé fordulok, és kikérek egy pohár vörösbort, pedig megígértem magamnak, hogy csak estefelé kezdek inni.

Az első kortyot készülök lenyelni, tulajdonképpen még csak éppen hogy a számat nedvesíti a meglepően megfelelő hőmérsékletűre hűtött ital, amikor valaki finoman a hátamra teszi a kezét. Ezt a mondatot leírhatnám egy novellában, de valójában pontosan tudom, hogy nem valaki, hanem Balázs az, és épp finoman figyelmeztet, hogy tulajdonképpen neki is megígértem, hogy csak este fogok fogyasztani.

Lassan megfordulok, rámosolygok, bár szerintem figyelmesebb szemlélő látja, hogy ez bizony vicsor. Pedig olyan gyengéden néz rám, olyan törődőn, és olyan szépen összeöltöztünk. Skatulyából van kihúzva, hajtókája zsebébe még virágot is tett, a céges kocsit is lemosatta, és a lányokat is olyan szépen terelgeti, a drágáim hogy meg vannak illetődve. Lehetnek is, egy éve nem voltunk sehol, most meg koszorúslányként üzemelnek, bár hál’ isten a színdarab első felvonásán már túl vagyunk. Vagyis a csajok, mi és Balázs még korántsem. Ezért is tettem le a nagyesküt, hogy mojitóból is csak virgint kérek este nyolcig, mert attól fél, hogy jelenetet rendezek. Mondjuk szerintem minden okom megvan rá.

Egy pillanat, félbe kell szakítsam a mondandómat, mert úgy látom, közeledik az egyetlen örömanya, aki sajnos nem a mi anyánk. Attól tartok, meg szeretne ismerkedni velem, egy pillanatra most el is szégyellem magam, meg kellett volna előzzem, de ezt is a bátyámra fogom. Két hibapontnál tartunk, biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, de nem inzultálom egyelőre, végtére is ez az ő nagy napja, akarom mondani a feleségéé. A bátyámnak ez úgyis a második házassága, mert ő legalább.

Mennyire szép család vagyunk, hallgatom az egyébként rokonszenves asszonyt, csak úgy sugárzik rólunk a harmónia, látja, hogy a férjem mennyire óvón tartja rajtam a kezét, ő már ennyiből észreveszi, egy szinte láthatatlan simításból, hogy teljes az összhang köztünk. Ezt kívánja a lányának is, és hiszi, hogy így is lesz, a bátyám szeretni, védeni, a tenyerén hordozni fogja az egyetlen kislányát, hiszen ilyen családban, mint a miénk, lám, megvan a jó példa. Belekortyolok a boromba, kicsit többet is, mint kéne, érzem, ahogy a cabernet kibéleli a szájpadlásom, nem túl jó minőség, tényleg kár volt belekezdenem, három hibapont a bátyámnak. Rávicsorgok az örömanyára, ő mint figyelmes szemlélő ezt biztosan elragadó mosolynak látja, és a lányok után nézek.

Visszaültek az asztalunkhoz, melléjük telepedem, rendbe rakom a tánc közben összekócolódott loknikat, és közben félszemmel figyelem, ahogy Balázs a parkolóban mászkál fel-alá, fülén a telefon. Egész délután a rohadt mobiljával van elfoglalva, nem merte lenémítani sem, nem hogy kikapcsolni. Így hát hívogatja a felesége, akinek egyszerűen földöntúli a hatodik érzéke, mindig tudja, mikor nagyobb a veszély. Bár az enyém lett volna ilyen jó, akkor talán most nem elvált nő lennék két cuki kisgyerekkel, akik nem, tényleg nem ikrek. De mostanra, elnézve a hívás hosszúságát és azt a bátortalan félmosolyt Balázs arcán, már az is egyértelmű, hogy egyelőre így is maradok.

A DJ kapkod, talán van még egy helyszíne ma, kicsit hamarabb teszi be az I Will Survive-ot, mint szokás. Még csak nem is sötétedik, jó, talán már szürkül, mindenesetre számomra beborult az ég, micsoda giccs ez az egész. Lerúgom a magas sarkúmat, még egy kortyot iszom a már felmelegedett borból, és a két gyereket magam után húzva, úgy döntök, hogy kitáncolom magamból a mai napot, vagyis inkább évet. Balázs már akkor jön vissza, amikor a kosztümkabátom is lekerült, fejem fölött párszor akkurátusan köröztem vele, majd az első férfi vendégre hajítottam, egy hibapont nekem, ha a bátyám számon kér.

A figyelmesebb szemlélő látja, hogy a törődő férj óvón felesége felé közelít, mosolyra húzza a száját, miközben ő is leveti a zakóját, és a násznép közé dobja. Repül a hajtókából a virág, ki tudja, hol áll meg, és vajon fogok-e még igazi csokrot hajítani. Balázs is leveti a cipőjét, együtt ugrálunk, mint a bolondok, még jó, hogy a gyerekek lelkesedése árnyalja a látványt. Csak mi ketten tudjuk, miközben karunk a magasban, és üvöltjük a refrént, hogy ez a mi búcsútáncunk, mi nem tudtuk meglépni a következő lépést. Még két hibapont nekem, a mai este legyen tényleg a bátyámé.”

 

Névjegy: Papp Diána

Újságíróként kezdte pályafutását, számos szerkesztőségben megfordult, a Nők Lapja vezetőszerkesztője is volt. 2012-ben jelent meg első regénye, „Szerdán habcsók” címmel, amit hét másik követett. Legutóbbi alkotása, „A vasárnap délutánok lélektana” idén tavasszal debütált.