Szöveg: Zellei Dóra Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni
Madar Balázsnak, alias bLYYY-nak ma már a hobbija a munkája. Csatornái nemcsak azért népszerűek, mert remekül játszik, hanem azért is, mert szívesen segít mindenkinek: oktatóvideói, streamjei során megosztja a tapasztalatait, melyeket a sok-sok gyakorlás, illetve versenyzés során szerzett. Mint a legtöbb mai huszonévesnek, Balázsnak is Marióhoz köthető az első számítógépes játékélménye.
„Hárman voltunk tesók, és mivel csak egy gépünk volt, felváltva vagy közösen játszottunk rajta. A szüleink kereteket szabtak nekünk: ha a kötelességeinket letudtuk, ők is megengedőek voltak velünk szemben. Ha suli után végeztünk a leckével, illetve a tanulással, és túl voltunk már az edzésen is, akkor nem korlátoztak minket – lámpaoltásig azzal tölthettük a szabadidőnket, amivel csak szerettük volna. Mi pedig játszottunk a számítógépen, amennyit csak tudtunk…”
Azt mondja, neki a „gépezésből” csak előnye származott.
„Egy ilyen játék sokkal több tud lenni, mint egy szimpla online időtöltés: chatelés vagy a közösségi oldalak böngészése. Türelem, kitartás, koncentrációs készség – mind-mind olyan képesség, amelyről már régóta tudjuk, hogy fejlődik a számítógépes játékok során. De én például az angol nyelvet is általa tanultam meg. Az iskolában mindig is németes voltam, ám hiába van belőle érettségim, alig tudok megszólalni, mert soha sehol sem kellett használnom. Az angolba viszont olyan jól belejöttem a játékok révén, hogy tökéletesen feltalálom magam a világ bármely pontján. Az is tény, hogy ha valaki sokat játszik, akkor az egér és a billentyűzet miatt jó érzéke lesz a finommotorikához, sőt tudja a reflexeit javítani. Bizonyos adottságokat pedig pótolni is lehet. Nekem például van egy olyan kamerám, amely révén a szememmel is tudok játszani – a stream során be tudom állítani, hogy azt lássák a nézők, ahova nézek. Alapvetően ez az eszköz például a mozgásukban korlátozott emberek számára lett kitalálva, azoknak, akik nem tudják a kezüket használni.”
Az október egyébként egy különleges hónap a gamerek világában – most jönnek ki az új játékok. Balázs bevallja, hogy bár biztosan körbenéz köztük, nem feltétlenül próbálja majd ki őket, mert fél, hogy valamelyik túl jó lesz, és idő előtt beszippantja.
„Szeretek egy játéknál leragadni, azt »kimaxolni« – vagyis oktatóvideókat csinálni róla, versenyeken indulni –, aztán továbblépni. Amit én kezdőknek jó szívvel tudok ajánlani, azok a kooperációs játékok, amit közösen kell játszani, szülővel vagy más gyerekkel, de mindenképpen olyannal, akivel jól ismerik egymást. Az »Overcooked« során közösen kell főzőcskézni, a megadott rendelések alapján, de olyan sok változó pályája van, hogy nagyon izgalmassá válik az egész. Az »It Takes Two« nagyon vicces – bár már nagyobbaknak való, mégis mesés karakterekkel kell különféle logikai feladatokat megoldani, az épp szakítófélben lévő szülőket kell újra összeterelni. A harmadik tippem az »A Way Out«, szintén idősebbeknek – számos próbatétel után lehet egy börtönből kiszabadulni.”
Balázs szerint óvatosnak kell lenni a játékválasztás előtt. Szerencsére a kötelezően feltüntetett szabályrendszer segít eligazodni. Minden játéknak megvan a maga besorolása, ahol mindent végigvesznek – van-e benne káromkodás, szexuális tartalom…
„Bár nekem nincs még gyerekem, de a környezetemben úgy látom: egy szülő akkor a legtudatosabb, ha nem tiltja a gépezést, hanem a helyes irányba tereli a folyamatot. Az a szülő, aki szeretné a gyerekével tartani a tempót, és már nem ér célt például, ha egy közös társasozásra hívja őt, így fogást tud rajta találni, menő alternatívát kínálhat az együtt töltött játékidőre.”
Elfogadni, megérteni, sőt akár részese is lenni – ezt ajánlja Balázs a szülőknek.
„Ha beállnak játszani, ők is a részesei lesznek ennek a világnak, ami több szempontból fog majd hasznosnak bizonyulni. Hirtelen meg fogják érteni például azt, hogy hiába szólnak rá a gyerekre, nem olyan egyszerű abbahagyni a játékot… Ráadásul általa nemcsak lesz közös témájuk, de meg is ismerik, illetve észreveszik a gyerekre leselkedő veszélyeket. Tudják majd például, milyen gamereket követ, kikkel játszik – így megkímélhetik őt az idő előtti veszélytől, csalódástól. A gyerekek befolyásolhatóak, képesek rajongani – de nem mindegy, hogy kiért teszik… A felelősségteljes streamerek odafigyelnek a kommentekre, nézik, mi folyik a chatablakban, fontos számukra az, hogy a stream során a kommunikáció kulturált keretek közt maradjon. Hogy ha kérdeznek tőle, adjon is megfelelő választ, ne hagyjon egyedül senkit a problémáival. Bevallom, én sosem értettem azokat, akik gúnyolódnak azon, ha valakinek valami nem megy. Pont annyi idő alatt lehet segíteni valakinek egy megfelelő infóval, mint beírni valami alázó üzenetet. Én, 28 évesen, egy gombbal el tudom őket némítani a chaten, aztán nem látom a negatív üzeneteit többet, de egy gyerek, ha egyedül kell egy ilyen helyzettel megküzdenie, nem tudja, hogy nem szabad magát felidegesítenie, nem szabad megbántódnia. Belemegy a harcba, amelyben csak veszíthet. Pont ezért én gyerekeknek kifejezetten nem ajánlom a multiplayer játékokat, ahol idegenekkel játszhatnak együtt. Számtalan buktatója van annak, hogy nem tudjuk, valójában ki van a kitalált karakter mögött. Sokan bizony lelkiismeret-furdalás nélkül bántanak másokat – és lássuk be, bárki el tudja magát adni bárkinek. Igen, a gyerekek nem azért lesznek agresszívek, mert lövöldözős játékokkal ütik el az időt, hanem mert befeszülnek, mert általa esetleg olyan szócsatákba keverednek, melyet nem tudnak még megvívni, vagy nem jöttek még rá, hogy nem is érdemes…
Vajon honnan veszi észre a szülő, ha a gyerekén kezd eluralkodni a játékszenvedély?
„Érdekes módon nem azon, hogy mennyi időt tölt a gép előtt. Nekem is volt olyan korszakom, amikor, ha csak tehettem, játszottam. Kamaszként egész nyarakat húztam le így, de sem én, sem a környezetem nem érezte ezt rossznak. Hiszen csak látszólag gubóztam be. Új barátokat is találtam azok között, akikkel az időt töltöttem az online térben. Közösen készültünk versenyekre, melyeken együtt indultunk… Aztán szeptemberben ment tovább a megszokott életem, melynek már csak egy részlete volt a játék. Én úgy látom, a baj akkor kezdődik, ha mindez már valakinek az idegeire is hatással van: hamar ingerültté válik, sokat dühöng, káromkodik, annyira nem szívesen áll fel a gép mellől, hogy már az is baj, ha enni hívják. Ha viszont megtalálja az egyensúlyt a feladatai, a kötelességei és a szórakozás között, a rendszerben a játék is jó helyre kerül. Hiszen lássuk be, ha van egy fiatal, aki épp elveszettnek érzi magát a világban, nem jön ki jól az osztálytársaival, esetleg bántják, annak fantasztikus élmény megteremteni a saját világát, azt, ahol végre ő is jobban tud érvényesülni. És ez bizony egyensúlyba fogja hozni az érzéseit. A sikere, az önbizalma magabiztosabbá fogja tenni, az élet minden területén.”
