Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni
Az, hogy novemberben ötvenéves lesz, elképesztő – de tény. Az pedig irigylésre méltó, hogy Lia mindezt áldásnak tekinti. Büszke rá, hogy értékeli a pillanatokat, és a fejlődésére használja mindazt, amit eddigi élete során jót-rosszat átélt. Tapasztalatból mondja: ha rendbe merjük tenni az életünket, az bizony csupa jót eredményez. Például magabiztosságot, ami pedig erőt ad ahhoz is, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában.
Megállt az élet, de nem állt meg az idő
Lia tavaly ilyenkor, a járvány kezdetén a négy fal között bezárva, kétségbeesett. Aztán, ahogy kiszállt a mókuskerékből, volt ideje olyan dolgokkal is foglalkozni, ami addig a rohamtempó miatt az elintézendők listájának a végén állt. Neki, aki havonta minimum 25 estét játszott színpadon, ez az új életvitel, a leállás lehetőséget adott arra, hogy a fiókok után az életében is rendet rakjon.
„Tavaly márciusig mindig csak mentem, rohantam… Nem tudtam másra gondolni, mint a következő lépésre. Nem volt időm körbenézni se, hogy egyáltalán jó úton járok-e. Aztán miután befékezték az életünket, a kezdeti szorongás után már hálás voltam, mikor kitaláltam, mire fogom használni ezt az időszakot; arra, amire való: a megtisztulásra. Némi önvizsgálat után rá kellett jönnöm: olyan hamuban, pernyében élem a mindennapokat, hogy bizony már nem nagyon kapok benne levegőt. Elhatároztam, nemet fogok mondani a számomra fojtogató helyzetekre, amelyekben sokkal több már az áldozat, mint az öröm. Megvizsgáltam, elemezgettem magamban a szakmai és a privát kapcsolataimat, és rá kellett jönnöm: van, amelyben olyan szinten kell megfelelnem, ami nekem már több mint nem komfortos. Sokkal inkább megnyomorító. Persze próbáltam ezeket a kapcsolatokat először rendbe hozni – a konfliktusokat is felvállalva, de tiszta szándékkal –, kompromisszumokat kötni. De aztán megértettem, hogy vannak menthetetlenek. Ez persze azt a fájdalmas szembenézést is jelentette, hogy vajon miért kerültem ebbe a helyzetbe. Hogyan tudom ezt a jövőben elkerülni, miként ne lépjek még egyszer ugyanabba a folyóba. Az elmúlt egy évben több embertől váltam meg, mint amennyi ›szakításban‹ egész életem során részem volt az élet legkülönbözőbb területein. Bár egy lezárásokkal teli éven vagyok túl, de ettől sok energiát, nagy szabadságot és önbizalmat kaptam. Mert ha te magad változol, változnak a kapcsolataid is.”
Zöld erdők helyett zöld turmix
Liát az ősz rengeteg feladattal találta meg, ám hiába jött az újabb rohanás, már nem engedte, hogy ismét beszippantsa a lelki mókuskerék. A megújulásából nyert energia, az önbizalom és nem utolsósorban annak belátása is, hogy nem a világ felelős a dolgokért – hanem egyéni felelősség, hogy meddig hagyjuk magunkat egy helyzetben –, segítette a mindennapjai megreformálásában is.
Első lépésként kis szertartásokat vezetett be azért, hogy végre magára is figyeljen. December óta kora reggel jógázik, arcjógázik, majd januárban elkezdett diétázni is.
„A lelki megtisztulás után, gondoltam, ideje a testinek is. Mert mint mindenki, én is étellel kényeztettem a karantén alatt nemcsak a szeretteimet, hanem magamat is. Egy ajurvédikus diétában, a kicseriben találtam meg a megoldás kulcsát, mert nem akartam semmi mesterséges dolgot a szervezetembe vinni. Csupa tápláló, tiszta ételre vágytam. Reggelire zöld turmixot ittam olyan zöldségekből, ami épp volt itthon: például uborka, rukkola, jégsaláta. A mixet pár szem beáztatott aszalt szilvával, datolyával édesítettem, és gyömbérrel, fahéjjal fűszereztem. Délelőtt csak gyümölcsöt, délben, a kicserihez (ami basmati rizs és mungóbab keveréke) csak zöldséget ettem, ezerféleképpen elkészítve, izgalmasan fűszerezve, sütve, főzve. Este pedig vagy kicserit ettem újra, vagy egy zöldséglevest.”
Déjà vu
Lia tavaly télen, egy olaszországi útja során tapasztalta meg testközelből, hogy meg lehetne másképp is élni a nőiességet mindannyiunknak, „össztársadalmilag”. Ebből (is) sok ihletet merített.
„Egy étteremben vacsoráztunk, ahol rajtunk kívül volt egy nagyobb, idősebb társaság. Az ott beszélgető hatvan körüli nők mind elképesztően önazonosak és vagányak voltak: fantasztikus ruhákban, őrületesen jó szemüvegekben, vadítóan piros rúzsban tündököltek. Beleálltak a korukba, nem bújtak el, igaz, nem is lett volna miért. A gyönyörű, magabiztos mosolyuk mellett senki észre sem vette a szarkalábaikat. Lubickoltak a nőiességükben. Rajongva nézték őket a férjeik, sőt, még a pincérek is. Akkor azt mondtam a barátnőimnek: itt a példa, ezért sem hagyhatjuk el magunkat! A mi felelősségünk, hogy mit közvetítünk magunkból, nem zárhatjuk, tehát áshatjuk vagy temethetjük el magunkat, mert elmúltunk ennyi meg annyi. Muszáj megtanulnunk másképp gondolkodni. Ezek a nők itt nyilván az előző generációtól megtanult tiszta, magától értetődő bölcsességgel hagyják ragyogni azokat a belső energiáikat, amikért megdolgoztak az elmúlt évtizedekben. Ha így teszünk, ezzel önmagunkon és nőtársainkon is segítünk, de még a férfiakon is! Mi, nők, alig múltunk el harmincévesek, már nyomorgatjuk magunkat, és sok mindent lezárunk… Márpedig attól, hogy telik az idő, még nem ér véget az élet, sőt! És ahogy magunkkal bánunk, úgy bánik velünk is a világ.”
Segítsük, támogassuk egymást!
Lia a diétája során nemhogy nem éhezett, hanem épp rengeteget evett, és sohasem unta meg a fogásokat, mert a derűs olasz nők példáján felbuzdulva úgy gondolta, jobb kaland lesz, ha többen együtt, egymást támogatva vágnak bele. Így mindig jókor jött egy új recept, támogatólag egy régi fénykép vagy egy jó vicc. Minden barátnőjének volt egy-egy izgalmas receptje, amit ki kellett próbálnia.
„A barátnőimmel lett egy messenger csoportunk, ahol azt tűztük ki: mi is megtanuljuk ragyogtatni magunkat! Hogy a saját korunk minden bölcsességét felhasználva gyógyítsuk magunkat, segítsük egymást. És bizony a férfiakat is. Hogy végre megértsék, miként kell vagy lehet egy nőre nézni, neki udvarolni.”
Az együtt fogyás élménye támogató volt mindannyiuknak.
„Van barátnőm, aki nyolc kilót fogyott két hét alatt. Avval, hogy rólam is sok felesleg ment le, igazából most, a fotózáson szembesültem, ahogy megláttam magam a talpig érő tükörben… Már nem ostorozom magam azért, hogy mi minden változott meg rajtam az idők során. Minden úgy jó, ahogy van!”
Földszínek és a többi
A belőle sugárzó harmóniát a környezete is látja, és azt mondja, a változás talán a ruhatára összetételén is nyomot fog hagyni.
„Mostanra lett egy saját stílusom, amiben jól érzem magam. Szeretem a földszíneket, a pasztell finomsága biztonságot ad nekem. Alapvetően tisztában vagyok azzal, mi áll jól, de valamelyest nyitottabb lettem, így a homokszínen, bézsen, szürkén kívül mostanra a fehéret már beemeltem, és egy-egy élénkebb ruhám is van már. Talán lesz több is, mert kinyíltam, de nem vágyom vadul az élénk, erős színekre továbbra sem.
Bevallom, a céltalan shoppingolás nem az én terepem, ha korábban ezt tettem, lelkiismeret-furdalásom volt miatta. Már rég tudatosan vásárolok: akkor, ha kell – és nagy ritkán megengedek magamnak valami különleges dolgot is, aminek tudom: biztos helye lesz a szekrényemben, jól ki tudom majd használni. Szerintem egyébként a jól összeállított gardrób mindennek a titka. Ha ügyesen tudom a darabjaimat kombinálni, lehetőségek hosszú sora áll előttem.”
A legszebb meglepetés
Lia édesapja szakács – vajon mit szól lánya új gasztro karrierjéhez? A tavaly megjelent „Holnapra is marad” című szakácskönyvéhez és a MasterChef VIP-ben decemberben elért második helyéhez?
„Apukám nagyon büszke rám… A fenntartható konyha mindig is az ő terepe volt, odafigyel arra, hogy abból főzzön, ami a kiskertjében megterem, rendszeres gombászik, bodzát szed – mindig azt használja, amit az évszakok hoznak. Az, hogy én is tudatosan étkezem évek óta, hogy innovatív módon odafigyelek arra, hogy mi kerül az asztalra, hogy vigyázok a Földre, megbecsülöm a természet értékeit, jól tudta ő is. Mégis, amikor karácsonykor, hosszú hónapok elszigeteltsége után a fiammal meglátogattuk őt és édesanyámat vidéken, előre készülve a meglepetésre, rengeteg saját készítésű finomsággal felvértezve, láttam rajta, lenyűgöztem őt. Mondta is, van olyan receptem, amit mostantól ő is el fog készíteni. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna.”