Jövőre sikerülni fog!

Legtöbbünknek nem 2020 lesz a kedvenc éve... Talán épp ezért is, még nagyobb elvárással tekintünk az új esztendőre. Segítünk valóra váltani a terveket.
Írta: Zellei Dóra

 

Nincs mit rajta szépíteni: idén fenekestől fordult fel a világ, és dobódott sutba sok minden, amit sziklaszilárdnak hittünk. A biztonságérzetünkön csorba esett – de ez talán mégsem akkora baj! Hiszen volt alkalmunk rengeteg mindent átgondolni, racionalizálni, döntéseket hozni, ha kellett, az életünk kisebb-nagyobb szegletét újraszervezni. És igen, biztosan rengetegen vagyunk, akik új célokat is kitűztek, vagy hamarosan, szilveszterkor kitűznek maguk elé. Mert ha már változik a világ, változzunk mi is, gondoljuk sokan. Jöjjünk ki ebből a nagy küzdelemből szebben, jobban, okosabban, egészségesebben, szerelmesebben, vékonyabban, izmosabban… Azt viszont ne feledjük: ez a sokszorosan feltüzelt motiváció még nagyobb csorbát ejthet a lelkünkön, ha nem sikerül a terveinket megvalósítani. Épp ezért nagyon fontos, hogy ha már elhatározzuk magunkat a változásra, illetve a változtatásra, azt észszerű keretek közt tegyük meg.

Fotó: Getty Images Hungary

 

Maradjunk a realitások talaján!

Azt, hogy sokan mégsem tartják be az újévi fogadalmakat, felmérések is bizonyítják: csupán 8 százaléknyi ígéret valósul meg! Ennek sokszor nem az az oka, hogy nem akarjuk, hanem az, hogy nem tudjuk őket beteljesíteni, a mindennapok terhe mellett sem fizikailag, sem logisztikailag nem vagyunk rá képesek. A pszichológusok szerint épp ezért nagyon fontos, hogy ne hirtelen, hanem komoly elhatározásból döntsünk. Szerintük a biztos módszer az, ha csak egy célunk van, de az új, konkrét és reális.

Ha tehát évről évre ugyanazt a fogadalmat akarjuk megvalósítani, és eddig mindig beletört a bicskánk, dobjuk sutba. Vagy szűkítsük le. Nézzük a legnépszerűbbet! Például, ha a 2021-es nyárra végre bombaformába szeretnénk lendülni, vagyis leadni minimum tíz kilót és szuperszálkásra formálódni, ne akarjunk egyszerre mindent: az összes károsnak mondott szénhidrátról lemondani, a létező összes testkezelésre benevezni, hetente hétszer edzeni… Maradjon csak az edzés, de abból is heti három. Ha eddig nem mozogtunk, ez is fog eredményt hozni, sőt, a rendszeres mozgás az immunrendszerünknek is jót fog tenni. Ha pedig marad a négy fal közötti élet, heti három edzés online is bevállalható. Lássuk be: egy kisebb változást sokkal könnyebb betartani, mint nyolc nagyot egyszerre. Ha pedig látni fogjuk az eredményt, akár még több áldozatot is képesek leszünk meghozni, január elseje után akár hónapokkal is!

Egyszerű, de nagyszerű

A szakemberek szerint mi lenne egyébként a leghasznosabb cél? Ha végre, most hogy mindent átértékelünk, jövőre megajándékoznánk magunkat a lehető legkézenfekvőbb és legolcsóbb, de egyben leghasznosabb ajándékkal: a minőségi időtöltéssel. Ha nem fogadnának meg az emberek mást, csupán annyit, hogy 2021-ben több tartalmas időt töltenek önmagukkal, a párjukkal, a gyerekükkel, a szüleikkel, a barátaikkal, kerekebb lenne a világ. Egyébként, mi a jele annak, hogy kevés minőségi időben van részünk? Ingerültebbek vagyunk, a kevésbé idegesítő dolgokon is sokat idegeskedünk, mások dolgait mindig előbbre helyezzük, és ezért örök lemaradásban vagyunk, ami miatt pedig végtelenül elfáradunk. Ismerős? Akkor itt az ideje a változtatásnak.

És miért érdemes mindezt megtenni? Nem csak azért, mert a mi lelkünk jobb lesz attól, ha időt szánunk arra, hogy nyugiban meghallgatjuk kedvenc zenénket, vagy elolvasunk pár fejezetet a könyvből, ami izgalomban tart minket, esetleg felteszünk egy ránctalanító maszkot, miközben elmerülünk a habokban… Hogy csak a legegyszerűbben megvalósítható trükköket említsük meg. Hanem azért is, mert azáltal, hogy velünk is történt valami, ami csak rólunk szól, megnyugszunk, és ettől bizony jobb lesz a kapcsolatunk – nemcsak önmagunkkal, hanem mindenki mással is. Mert képesek vagyunk már arra, hogy odafigyeljünk arra, amit a kedvesünk, a gyerekünk vagy az anyukánk mond, akár lényegtelen dolgokról is. Ha bekapcsolódunk az életük számunkra eddig lényegtelennek tűnő szegletébe is, felvesszük a gondolataik fonalát, sokat teszünk azért, hogy magabiztosabban vegyék ők is az élet akadályait. Boldog új évet!

 

Csavard fel a szőnyeget!

Ha az újévi fogadalmunkat szeretnénk megünnepelni, attól még nem kell lemondanunk a parti hangulatról, csak azért, mert idén otthon töltjük a szilvesztert. Apró dekorkiegészítőkkel gondoskodhatunk arról, hogy az estét mégiscsak különlegessé tegyük. Mutatjuk a mi kedvenceinket.

2020-as fólia lufi, csomagban, Party Point 2890 Ft
6 db-os trombita készlet, Butlers 790 Ft
6 db-os léggömb készlet, KES Papír 640 Ft
Szalvéta, Party Point 790 Ft
Csillámos malac (20 cm), Butlers 1490 Ft
Dekorkő, különféle színekben, JYSK 400 Ft
Diszkógömbös LED égősor, Butlers 5490 Ft
Gyertya üvegben, JYSK 999 Ft
6 db konfettis papírtányér, Butlers 1290 Ft
Csákó rojttal, Party Point 1190 Ft