Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Sági Ildikó Smink: Véger Fibi Haj: Barsi Balázs A helyszínért köszönet: Petneházy Lovaspark
Igen, ha vegyítjük a rojtokat, a hasított bőrt, a farmert és a virágmintát, igazán izgalmas, bohém összhangot kapunk. Esztinek annyira tetszik ez az új trend, hogy bevállalta: autentikus környezetben, egy lovardában készüljenek róla a képek. A munkához való hozzáállásáról mindez nagyban árulkodik, hiszen csak ott árulta el nekünk: valójában lószőr allergiája van… De úrrá lett a félelmén, a szervezetén, és ismét megmutatta: nincs az az akadály, amit a cél érdekében ne lenne képes leküzdeni!
Az online világban való jelenlét számodra már egy külön foglalkozássá nőtte ki magát – az évek során rengeteg rajongót, követőt szereztél. De szakmailag hogyan éled meg ezt a váltást?
Természetesen vágyom arra, hogy újra képernyőn legyek, de be kell azt is látnom, hogy valójában most ugyanazt csinálom, mint műsorvezetőként, vagy annál még sokkal többet… Rengeteg együttműködésem van, ami komplexen épül rám: eseményeken konferálok, műsort vezetek – színpadon éppúgy, mint a videókban… És igen, közben posztolok is. Nem lehet már semmilyen feladatot különválasztani, összemosódtak a határok. Ennyi idő és siker után azt kell hogy mondjam: szakmailag igenis olyan irányba ment az életem, amit nagyon megszerettem. Sokszor kapok szabad kezet, dönthetek önállóan, így kedvemre kreatívkodhatok – és közben rengeteget tanulhatok.
Ki tudja, lehet, hogy egy tévéműsor pont ezért fog rád találni, nem? Hiszen világszintű jelenség, hogy az online-ban népszerű arcok egyre kikerülhetetlenebbek.
Legyen így! Nincs is jobb annál, mint több lábon állni.
Nézve az Instádat, látom, hogy tökéletes világot teremtesz. A megjelenésed minden pontja pontosan ki van találva. A mindennapokban nem frusztrál, hogy ennek a képnek meg is kell felelni? Vagy te alapból ilyen tipp-topp vagy, így nem hoz lázba az örök készenlét?
Nem vagyok tipp-topp, sőt… Ha nem muszáj, nem sminkelek, magas sarkút nem hordok, egyáltalán nem vagyok ez a mindenáron tökéletesnek tűnni akaró lány. Az Instagram viszont a minőségi vizualitásról szól. Pont azért követek sok divatinfluencert, mert szeretem ezt a világot, és külön tudom választani a valóságtól. De nem szégyellem, én a szép képeket szeretem nézni. Amikor modellként dolgoztam, nekem már akkor is nagyon fontos volt, hogy rólam milyen fotókat készítenek. Ezt az igényességet keresem másnál, illetve várom el önmagamtól is. A feedemet pedig szeretem egységesnek is tudni, hogy jólessen ránézni. A storyjaimban viszont rengeteg dolgot töltök fel, ami a másik oldalt mutatja meg. A highlightokban rengeteg olyan képet találsz, amin teljesen tökéletlen vagyok.
Említetted a modell múltadat. Hogyan csöppentél ebbe a világba?
Hát nem úgy, mint egy tündérmesében. Mivel nem születtem klasszikus modellalkatnak, hiszen alacsony vagyok, nem csak úgy felfedeztek. Senki sem állított meg az utcán azzal, hogy rám bizony csodás karrier vár, és el is indít rajta… Én viszont nagyon vágytam rá, hiszen a modellkedés nekem mindig is egyet jelentett az utazással. Világot szerettem volna látni, és ez másként Dunaújvárosból, a külvárosi panelrengetegből elképzelhetetlennek tűnt. 13 éves koromtól rágtam anyu fülét, hogy vigyen fel castingokra. Hajnalban jöttünk fel busszal, a fotózások, forgatások után este mentünk haza… Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de nagyon élveztem! Az első nagy munkám az egyik telefonos társaság országos kampánya volt. Hihetetlen volt megélni, hogy az óriásplakátokról, a buszok hátuljáról a saját arcom köszön vissza, hogy benne vagyok a tévében.
És melyik volt az a munkád, amire a legbüszkébb vagy?
Az, hogy megjelenhettem a Harper’s BAZAAR thaiföldi számában. De hangsúlyozom, nekem nem ez a része számított, hanem hogy utazhattam. Kínában például imádtam dolgozni, pedig a szakmában azt nem tartják sokra. Katalógusfotózásokra hívnak ki modelleket, de az is inkább konfekció, mint igazi fashion. És mégis: nekem az volt az első nagy utam, igazi kultúrsokként éltem meg, hogy negyed évig Guandongban élhetek. Hogy nemcsak turistaként vetődök oda, hanem bepillantást kapok a mindennapjaikból: jártam a várost, piacon vásároltam, megtanultam az alapmondatokat. Nagyon élveztem!
Gondoltad volna akkor, hogy egyszer lesz saját ruhakollekciód?
Dehogyis… Az ISAAN abszolút a szívem csücske, már készülök is az új darabokra. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen nem kamu, hogy én terveztem a ruhákat. Teljesen autodidakta módon jöttem bele, nem szégyellem, hogy a skiccek készítését például a YouTube-ról lestem el. Jártam az anyagboltokat, rengeteget kérdeztem, tanultam, magam kerestem meg, választottam ki minden apróságot.
A szakma mit szólt hozzá?
Sok pozitív visszajelzést kaptam. Annak nagyon örültem, hogy modernnek és letisztultnak találták a ruhákat, hiszen pont ez volt a célom. Persze kritikákat is kaptam, hogy például sok a hátul nyitott fazon, amit nem mindenki tud melltartó nélkül felvenni. Én az ilyen megjegyzéseknek viszont nagyon örültem, hiszen továbbdobott, új ötleteket adott.
Az elmúlt években sok változás ért, átlépted a bűvös harmincas határt is. A szakmai oldalról meséltél már, de hogyan érzed magad civilben a bőrödben?
Nagyon jól, tényleg. Amikor jött a harminc, elárulom, nem voltam ilyen derűs. Számot vetettem az életemmel, és úgy láttam: nem ott tartok, ahol ilyenkor már gondoltam volna, hogy fogok. Az az egy hónap kemény volt. De utána úgy döntöttem, változtatok a hozzáállásomon, és pozitívan fogok látni mindent. És egy idő után helyre is kerültek bennem és körülöttem a dolgok. Most már ki merem jelenteni: sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint húszévesen!