Akkor is karácsony!

Rendhagyó ünnepnek nézünk elébe, nem vitás. Segítünk abban, hogy könnyen és gyorsan megtaláljuk a megfelelő ajándékot, legalább a gyerekeknek.
Összeállította: Zellei Dóra

 

Fotó: Getty Images Hungary

 

Lássuk be, a járvány fenekestül felforgatta a mindennapjainkat. Épp ezért, a karácsonyi előkészületek most még magasztosabb célt szolgálnak, mint egyébként. Segítenek elterelni a gondolatainkat, általuk érezzük azt, maradt még valami állandóság az életünkben…

Nem véletlen hát, hogy a felmérések is azt mutatják: bár egyre erősebb bennünk az egzisztenciális bizonytalanság, az ajándékozási kedvünk nem csökkent. Mert olyan nem történhet meg, hogy az év legfontosabb ünnepén legalább a legközelibb szeretteinknek, legfőképp a gyerekeknek nem próbálunk meg valami kisebb-nagyobb aprósággal örömet szerezni!

Igaz, sokkal tudatosabban vásárolunk. Egyrészt jobban odafigyelünk az árakra, így előnyben részesítjük az akciókat is, másrészt kevesebb időt töltünk céltalan nézelődéssel – aminek tudunk, annak előre utánaolvasunk az interneten. Plusz, jóval inkább előre gondolkodunk: már nem arra törekszünk, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyjunk. A szakértők szerint a legfontosabb, hogy olyan ajándékokban gondolkodjunk, ami igazi segítséget jelenthet az elkövetkező időszakban – mutatjuk a mi kedvenceinket.

Kisgyerek, nagy felfordulás

A kisgyerekek mindenben örömüket lelik, mellyel mozoghatnak, illetve mozdulatokat ismételhetnek. Most, a bezártságban erre talán még nagyobb igényük van, ahogyan az interakcióra is, melyre a szülőknek pedig egyre kevesebb az ideje és az energiája. A lényeg, hogy színes legyen az új kedvenc.

Éneklő plüss, Tchibo 2495 Ft
Hintafotel, Brendon 21 990 Ft
Készségfejlesztő zenélő játék, Brendon 11 990 Ft
Babahinta, Brendon 22 990 Ft

 

Ha nagyobb, akkor épít és szerepel

Az óvodáskorú gyerekeknél már belép a közös játék. Ha nincs testvér, vagy van, de nem vele egykorú, biztosan hiányoznak a pajtásai, segítsük őt abban, hogy gyakorolhassa, élvezhesse egyedül is a szerepjátékokat, az uniszex babaház erre tökéletesen alkalmas lehet. Ahogyan az építőjátékok is, melyek ráadásul fejlesztik is a kognitív képességeit, például a koncentrációját.

Mágneses építőjáték, Játéksziget, 11 999 Ft
Sylvanian ház, Játéksziget 39 999 Ft
IQ puzzle figura, Tchibo 3295 Ft
Mini bowlingkészlet, Tchibo 5995 Ft

Az iskolás és a szerencsefaktor

A teljesítményorientáltság legkésőbb az iskoláskorban utoléri a gyerekeket. Egy jó társasjáték tökéletes segítséget nyújt ahhoz, hogy megtanulja: egyszer neki kedvez a szerencse, máskor pedig másnak. De ha közben közös élményeket szerzünk, megéri csatába indulni.

Itt van a nyelvemen társasjáték, Játéksziget 9499 Ft
Mini, retro kézi konzol, Tchibo 5995 Ft
Flexibilis, Tchibo elektronikus dobkészlet, 29 995 Ft
Villámválasz családi társasjáték, Játéksziget 6999 Ft

Okoskodó nagygyerek

Minél nagyobb egy gyerek, annál inkább beleveti magát a digitális technika bűvöletébe. De talán most ez nem is olyan nagy baj – ha segít neki kapcsolatot tartani a barátaival, illetve azokkal a szeretteivel, akikkel mostanában alig lehet együtt.

Xiaomi Mi 10T PR 5G, aktivitásmérővel, Notebook.hu 209 900 Ft
Galaxy Watch3 okosóra, Samsung Experience Store, 159 990 Ft-tól
Galaxy Buds Live, Samsung Expereine Store 59 990 Ft
ASUS Zenbook Flip S UX371, Notebook.hu 449 900 Ft
Galaxy Z Fold, Samsung Experience Store 749 990 Ft

 

A biztonság legyen az első, vásárláskor is! 

Az orrot és a szájat eltakaró maszkviselést már a törvény is előírja, de van még jó pár tippünk, ami segíthet abban, hogy biztonságosabban vásároljunk, egy bevásárlóközpontban is.

– Tartsuk be a másfél-kétméteres távolságot, sorban álláskor is, mozgólépcsőn pedig minimum négy lépcsőfok maradjon előttünk-mögöttünk üresen.

– Indokolatlanul ne érintsünk meg tárgyakat, rendszeresen és alaposan mossunk, illetve fertőtlenítsünk kezet. Az ÁRKÁD Budapestben az ételudvaroknál és a mosdóknál is vannak higiéniai állások, ahol ezt megtehetjük.

– A lifteket kerüljük, csak indokolt esetben használjuk.

– A készpénz helyett a bankkártyás fizetést válasszuk.