Szöveg: Zellei Dóra Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni
Erikáék nem titkolják, hogy egy igencsak vert helyzetből álltak fel, kart karba öltve. A testvérek tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjukat gyászolták, a közös fájdalmat együtt próbálták meg feldolgozni. A sok beszélgetés után rájöttek, muszáj valamit tenniük azért, hogy tovább tudjanak lépni. „Az élet dobott nekünk egy citromot, mi viszont úgy döntöttünk, készítünk belőle egy limonádét!” – mesélik. Ismerjük meg a történetüket!
Két testvér, két út
Erika és Joci között három év van, szerintük kiskorukban nem voltak különösen jó testvérek, de igazából rosszak sem. „Alapból szétcincáltuk a másikat, de ha nem volt ott a másik, akkor már pár nap után nem találtuk egyedül a helyünket. Ami viszont azóta sem változott az az, hogy esküszöm, nincs még egy ember, aki úgy fel tudna idegesíteni, mint az öcsém…” – mondja nevetve Erika. „Nem csoda, ha úgy nőttem fel, hogy másról sem szólt az életem, mint a szívatásról… – válaszolja Joci. – Mivel ő volt a nagyobb, mindig ő mondta meg, mivel kellett játszanom – Barbie-zhattam vele állandóan.” „És milyen jól jön ez a tudás most neked úgy, hogy lányos apuka lettél!”
Igen, osztják egymást rendesen, de nem is titkolják: a humor, az irónia nagyon fontos eleme a hétköznapjaiknak. Pont annyira veszik komolyan önmagukat, amennyire kell. Vagyis semennyire.
„A viccet félretéve: ma már tudjuk, hogy a konfliktusaink javát korábban az okozta, hogy alapból nagyon más beállítottságúak vagyunk – meséli Joci. – Ám mivel ő volt az idősebb, ráadásul jónak is bizonyult mindenben, követtem a példáját: egy suliba jártunk, próbálkoztam én is a színjátszó körrel, a versmondó versennyel… Egy idő után azonban be kellett látnom, hogy ez a művészvilág nem az én terepem. Akkor lett jobb a viszonyunk, amikor végül elkezdtem a saját utamat járni.”
Közös élmények, közös kapcsok
Ahhoz pedig, hogy az összhang köztük teljes legyen, Joci későbbi feleségének, Bálint Renátának is meg kellett érkeznie a családba.
„Reni Joci gyerekkori barátja volt, ismertem őt évek óta. Nagyon megörültem, amikor összejöttek, hiszen mindig is olyan volt nekem, mintha a családunk része lenne” – meséli Erika.
„Igazából szerintem Reni volt az első barátnőm, akivel Erika tényleg kijött – veszi át a szót Joci. – Végre nem volt feszültség a levegőben, lettek közös témák, majd programok is. És szépen lassan, Reni által, mi is egyre közelebb kerültünk egymáshoz a nővéremmel. A kislányom születése, majd az édesapánk halála pedig még jobban összekovácsolt minket.”
„Akkoriban nem tudtunk nagy programokat csinálni, mivel Jociék kislánya alig volt egyéves – emlékezik vissza Erika. – Amikor este elaludt, a kis borospincéjükben gyűltünk össze beszélgetni. Nagyon egy hullámhosszon voltunk, mindannyian azt éreztük, kell valami plusz, ami átlendít minket a gyászon. Egy közös cél. Így jött a gondolat, hogy vállalkozzunk együtt. Mindannyian vágytunk rá, hogy a magunk urai legyünk. De az ötlet nem jött könnyen, rengeteget törtük a fejünket azon, mi legyen az a dolog, amivel közösen rukkolunk elő. Végül a ruhatervezés lett a közös nevező.”
Vita van, veszekedés nincs
„Erika hozta az ötletet, hogy versekkel díszítsünk pólókat, a szublimálás technikáját pedig Joci találta – veszi át a szót Bálint Renáta. – Az, hogy hozzám tartozzon az operatív rész, egyértelmű volt, hiszen én voltam az egyedüli, akinek nem volt ’rendes’ állása. Amikor eljöttem szülni, már tudtam, hogy nem szeretnék visszatérni a munkahelyemre, a babázás mellett nekem fért bele az időmbe az effajta szervezkedés. Sőt, elárulom, nagyon jól is esett kirándulni a pelenkázás világából… Volt az a pont, amikor már meg voltam rémülve amiatt, hogy elvesztettem az összes kreativitásomat. Nagyon örültem, hogy egy kicsit máshol is szükség volt rám.”
Így történt, hogy Erikáék osztottak, szoroztak, majd nekiindultak – és létrejött az Simple On You.
„Tudjuk, hogy lassan haladunk, de mögöttünk nincsenek százmilliók! Egy igazi divatcég nagyon nevetne, ha megtudná, mennyi tőkével indultunk. De szépen lassan építkezünk. Kezdetben félévente hoztunk ki új kollekciót, most már havonta, kéthetente is előjövünk egy-egy újdonsággal – mondja büszkén Joci. – Képesek lettünk munkahelyeket teremteni, lett ütemtervünk is, amihez tudjuk magunkat tartani. A keretek segítettek abban, hogy kinőjünk a gyerekbetegségekből.”
A viszonyukat nem viselte meg a közös munka, sőt úgy érzik, kifejezetten szorosabb is lett a lelki kapocs.
„Van összehasonlítási alapom, láttam milyen az, amikor a rokonok elkezdenek egymás ellen fordulni – árulja el Reni. – Pont ezért, tudatosan figyelek arra, hogy észrevegyem, ha adódna összetűzés. Kreatív vitáink természetesen vannak, hiszen bár nagyon jól kiegészítjük egymást, másképp gondolkodunk. De nem baj, hogy más véleményen vagyunk – ameddig csak akaratot érvényesítünk, és nincs belőle személyes konfliktus. A fennállásunk két éve alatt nem is volt erre példa.”
„Szerintem ez azért is van, mert maximálisan megbízunk egymásban – veszi át a szót Erika. – Mindenki rálát mindenre, alap köztünk az egyenesség. Az pedig, hogy másképp gondolkodunk, kifejezzetten jó, hiszen mindenki a maga tudását teszi bele, ami végül kerek egésszé áll össze.”
Minden napra egy teendő
Abban, hogy az elmúlt időszakban nagyon előretörtek, Erika szerint szerepet játszott a pandémia is.
„Sok kollégám mesélte, hogy amint bezártak a színházak, úgy érezték, kihúzták alóluk az identitásukat. Nem tudták, hogyan fogalmazzák meg önmagukat. Nekem viszont itt volt ez a vállalkozás, egy csomó kreatív energiát bele tudtam tenni, nagyon élveztem, hogy új feladatban is kipróbálhatom magamat. Fantasztikus volt megélni, hogy elkezdtünk kiteljesedni. Az elején azt sem tudtuk, hogyan kell vállalkozni, de egyet megfogadtunk: nem telhet úgy el egy nap, hogy mindenki egy pici dolgot ne tegyen hozzá” – neveti el magát.
Végül úgy alakult, hogy nincs az a családi program, ahol ne kerülne szóba a munka, de ezt egyikük sem bánja, még Erika férje sem.
„A sógorom orvos, egy negyedik típusú gondolkodást hoz a csapatba. Van vezetői tapasztalata, azt tanuljuk meg tőle, hogyan kell struktúrákban gondolkodni. Mindig elmondja, hogy nem akar semmibe beleszólni, a hármunk döntése legyen minden, de a véleményét mindig meghallgatjuk. Sőt, Erikával jól tudjuk, hogy Renivel ők azok, akik ha kell, össze is szövetkeznek ellenünk a háttérben, hogy megfúrják a világmegváltó gondolatainkat – neveti el magát Joci. – Ez persze vicc, de tény, hogy vele is nagyon jól működik az összhang. Ahogyan Reni, úgy ő is kellett ahhoz, hogy Erikával ne csak jó testvérek, de jó barátok is legyünk. Laci elfogad minket, szeret hozzánk járni, a pandémia még közelebb hozott minket egymáshoz – a bezárások idején minden hétvégéjüket nálunk töltötték, azóta már együtt járunk nyaralni is.”