Szöveg: Zellei Dóra Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni
Áginak esze ágában sem volt az egyik legkeresettebb szakmát otthagyni, az élet viszont ezt a lépést tartogatta számára. Egy fránya vesekő tehet arról, hogy keresett pályázatíróból egyedi fatáskákat tervező iparművésszé váljon, aki tavaly júniusban alapított kis vállalkozásával, az AGNI’S-szal már a Cápák Között című műsorban is bizonyított, sőt befektetőre lelt. Miként sikerült mindez? Ági állítja, egy a titka: annyira bele tudja élni magát az álmaiba, hogy azoknak nincs más választásuk, mint megvalósulni!
A trendek bűvöletében
Az, hogy szeret öltözködni, már a középiskolában sem volt kérdés. Akkor érezte jól magát a bőrében, ha szettjében teljes volt az összhang – színben és mintában minden passzolt egymáshoz. Ez a precizitás később a munkájában is dominált, hiszen pályázatíró közgazdászként jól tudta, hogy a sarokszámoknak egyeznie kell. Hiába volt sikeres szakember, a divat világa olyannyira vonzotta, hogy már nem elégedett meg a gardróbja tökéletesítésével – szülővárosában, Vásárosnaményban három éve exkluzív ruhaszalont nyitott, amit egy másik is követett.
„Bár nagyon szerettem a pályázatírást, a sok gyakorlatias információ után nagyon élveztem, hogy végre lett egy kreatív része is az életemnek. Jártuk az esküvő-kiállításokat, és figyeltem, milyen újdonsággal lehetne előrukkolni. Észrevettem, hogy bár a fehér minden árnyalata jelen van, az élénk színekkel való kombinációja sehol. A varrónőimmel megálmodtunk egy tűzpirossal feldobott modellt, azonnal el is vitték. Aztán elkezdtem a faműves férjem fülét rágni, hogy vegyünk egy lézergépet… Láttam valahol egy olyan képet, amit azzal készítettek – nagyon megtetszett az ötlet, gondoltam, kipróbálom én is. Elmentünk Nyíregyházára egy szakemberhez, hogy meglessük, miként is dolgozik egy profi. Miután beállították nálunk is a gépet, egy barátunk szülinapjára készítettem egy lézerképet, majd azon kaptam magam, hogy már esküvői meghívó- és ültetőkártya-mintákat tervezek. Aztán jött a Covid, és elmosta az összes tervem.”
Irány az asztalosműhely!
Ágiban felülkerekedett a közgazdász énje. Mivel a bevételük szinte azonnal a minimálisra redukálódott, komoly lépésre szánta el magát.
„A sajátomból nem szerettem volna a veszteséget kipótolni, pláne úgy, hogy akkor még sejthető sem volt, mikor lesz ennek a korszaknak vége. Félárbócra húztuk a vitorlát. Lelkileg nem viselt meg a helyzet, mert nagyon racionális vagyok, nem ragaszkodom semmihez sem görcsösen, könnyen el tudok engedni dolgokat, ha szükség van rá.”
A koronavírus-járvány viszont a vártnál még jobban felforgatta a mindennapjait…
„Amikor kitört a járvány, én is kórházba kerültem. Egy kő nemcsak hogy elzárta a vesémet, de rossz helyre is keveredett. Olyan komplikáció lépett fel, hogy intenzívre kerültem. Utólag azt mondom, hogy fentről a fejemre koppintottak. Az élet pihenőpályájára tett, hogy rájöjjek: nem a megfelelő úton haladok előre.”
Ági olyannyira le volt gyengülve, hogy miután kiengedték a kórházból, még home office-ban sem engedték dolgozni. A legyengült szervezete miatt is hermetikusan elzárták minden feladattól.
„Szó szerint munkaelvonási tüneteim lettek, ami nem csoda. Korábban alig aludtam napi 4-5 óránál többet, mert annyira kattogott az agyam a teendőkön. Bele voltam bolondulva abba, hogy mit fogok kezdeni magammal. Amikor már fizikailag jobban lettem, dolgozni viszont még akkor sem engedtek, egyszer csak kimentem a férjem után a műhelybe… Gondoltam, hogy ott van az a lézergép, csinálok vele valami szépet, a magam örömére. Mondjuk, egy idézetet ráteszek egy táblára. Nagyon szeretek olvasni, ha találok egy frappáns gondolatot, amiben önmagamra ismerek, az mindig feltölt. És inspirál. Az élet annyiszor bebizonyította már, hogy minden okkal történik, most is éreztem: valami készülődik.”
„A férjem nekem olyan, mint Columbónak a felesége”
A fát mindig is szerette Ági, arra az időre emlékezteti, amikor a férje, Robi elkezdett neki udvarolni.
„Minden héten kaptam tőle egy esztergált poharat, mindig más fából. Így tanította meg nekem, honnan ismerhetem fel őket. Mai napig kincsként őrzöm ezt a 18 darabot. Később, amikor egy család lettünk, volt hogy besegítettem neki – például rendszeresen én írtam neki számítógépen az árajánlatokat. De azt én sem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogja nekem megmutatni, hogyan húzzam az ecsetet a fán, hogyan találom meg a szálirányt… Márpedig ez történt. Az első táskák alapanyagait én terveztem meg, de ő segített kivitelezni: együtt kísérleteztük ki, milyen fával jó dolgozni, az milyen vastag legyen, mivel kezeljük, hányszor csiszoljuk át. Ma már csak annyiban folyik bele a munkámba, hogy a nagy lapszabászgépen asztalméretre levágja és felületkezeli nekem a fát, minden mást én készítek el. Kaptam is egy külön irodát a műhelyében.”
Ági állítja, nem lepődött meg rajta, hogy kiderült, nagyon hatékonyan tudnak együtt dolgozni, mert mindig is jól egészítették ki egymást. Sőt, pont ezért jót is tesznek egymásnak.
„Ő önmarcangolóbb típus, én sokkal optimistább vagyok, szerintem sokkal könnyebb úgy élni a mindennapokat, hogy megértjük: a felhők fölött mindig kék az ég. De az, hogy most már a kreatív energiáimmal dolgozom, pont mint Robi, engem terelt jó irányba. Korábban nálam nem létezett olyan, hogy énidő. Engem mindig el lehetett érni, sohasem csináltam abból gondot, ha hétvégére esett egy határidő. Most viszont, hogy a pályázatírás helyett a saját márkám építése teszi ki a munkámat, hogy a saját vállalkozásomért dolgozom, azt érzem: élni kezdtem, most vagyok önmagam. Hiába dolgozom sokat, ez nem az a fajta leterheltség, feszültség vagy stressz. Így a család mindennapjai is sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek. Robi nagyon büszke rám… Egy igazi hátországot biztosít nekem, aki csak egy dolgot kért tőlem, hogy szerepelnie ne kelljen. A barátaink azt mondják, olyan ő nekem, mint Columbónak a felesége.”