Újra lendületben

Fehér Balázst mindig is imádta a kamera. Ám most másmilyennek látja, mint régen: kiegyensúlyozottnak és boldognak.

Balázs számára nem idegen a fotózás közege, hiszen nemcsak a Carbonfools együttessel volt elképesztően népszerű, de modellként is fantasztikus karriert futott be. Egy hosszabb kihagyást követően nemrég újra saját zenei projekttel jelentkezett, legújabb, She’s Cool című dalához párja, dr. Monda Eszter főszereplésével forgattak videoklipet. Magabiztosan, érdeklődően és nyugodtan érkezik a stúdióba, míg kedvesén a lelkesedés mellett egy kis izgalom is érződik.

Balázs, milyen újra a show-biznisz forgatagába csöppenni?

Hét éve már, hogy kiszakadtam a világából. Hiába hagytam ki ennyit, a rutin megmaradt, mégis, lett egy friss élményem is az egésszel kapcsolatban. Régen a divatfotózásokra, a forgatásokra úgy tekintettem, mint egy következő kötelező munkára, amin túl kell lenni. Most a szünetnek és Eszternek köszönhetően mindezt máshogyan látom. Ő sokkal inkább örömként, kalandként él meg egy ilyen alkalmat, ezért én sem rutinfeladatként tekintek rá, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok neki. Fantasztikus dolog új lendülettel, új lelkesedéssel végezni a régebbi hivatásomat.

Szöveg: Rózsa Ágnes Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita, Földi Fanni Smink: Gyetvai Viki Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Bangó Boglárka A helyszínért és a fotózás segítéséért köszönet: Monkey Bistro és a Várkapitányság

 

Kedvesen segítettétek egymást a készülődés és a fotózás során. A hétköznapokban is így működtök?

Természetesen támogatjuk egymást a különböző helyzetben, de nem ez a kapcsolatunk gerince. Nagyon sokat tanulok Esztertől arról, milyen empatikusnak lenni. Én önzőbb vagyok és lustább, ő végtelenül együttérző és szorgalmas. Az ember nem tud egyik pillanatról a másikra megváltozni, de ebben a kapcsolatban van időm arra, hogy megértsem, megtanuljam, bizonyos helyzetekben miért érdemes önzetlennek maradni. Ebben támogatjuk igazán egymást, hogy van egy óriási tér, amiben a másik bármilyen lehet – ez pedig biztonságot és szabadságélményt ad.

És ha már a változásról beszélünk: az említett hosszú visszavonuláshoz egy komoly krízis kapcsolódott. Hogy vagy most, és hogyan hatott ez a gyökeres fordulat a zenédre?

Nálam az idézte elő a leállást és az életem újragondolását, hogy túl sok volt a hazugság körülöttem. Mindent megkaptam, és mégis boldogtalan voltam – ezt akartam megérteni, hogy miért látom így. Akkor változott meg minden, amikor az igazság került előtérbe az életemben. Végre tudom, tapasztalom, hogy ki vagyok, és próbálok a lehetőségekhez mérten mindig őszinte lenni másokkal és magammal is, mert tudom, hova vezet az őszintétlenség. Épp ezért minél kevésbé aggyal és minél több szívvel szeretnék élni minden egyes pillanatban. A párkapcsolatomban és a dalaimon is ez a fajta elköteleződés érződik. A Broken Flower című dal például egy törött virágon keresztül mutatja meg, hogyan karoltam fel saját magamat, és értettem meg, hogy miért jobb nekem a lelkemmel foglalkozni, mint teljesen elmerülni a materiális dolgokban.

Balázs dalait a feherbalazsmusic YouTube-csatornán, az Instagram és a Facebook-oldalán lehet meghallgatni.

Ez úgy hangzik, mint egy teljes irányváltás, újratervezés. Milyen célokat, terveket tűztél ki?

A vágyaim között persze ott van, hogy szeretnék sikeres lenni, szeretnék hasonló szakmai elismeréseket, mint annak idején a Carbonfoolsszal. De az a boldogság, amit én most keresek, a jelen pillanathoz köthető, és nem valamilyen elképzelt, jövőbeli sikerhez. Rengeteg szakmai kapcsolatot újra fel kell építeni, meg kell találni azokat az embereket, akikkel szívesen és jól tudok együtt dolgozni. Ez nem feltétlenül gyors folyamat, de most már tudom, hogy ki kell várnom, hogy minden összeálljon úgy, ahogyan szeretném. A dalszerzés, zenélés stúdiós része már sínen van, és most találtam meg azt a zenésztársat, akivel új színt vihetünk a színpadi jelenlétünkbe is.

Új szerepben

Mindeközben Balázsnak új fejezet is nyílt az életében, a felébredés témájáról tanít. „Amióta hét éve kisétáltam az életemből, azt akartam megérteni, mi az a felébredés. Tudom, milyen híresnek és gazdagnak lenni. Jó és kényelmes élet, de nem ez határozza meg, hogy valójában milyen minőségben él az ember. Jó vágyakozni, de a fókuszom inkább a jelenen van. Igen, most is sikeres szeretnék lenni, de már nem minden áron.