Hivatalosan csak huszonkét éve keringek ezen a bolygón, mely idő alatt mindössze egyetlen élet negyedén jutottam túl, de valójában több százszor ennyi élmény és emlék vert tanyát bennem, olyan élénken, mintha a sajátjaim lennének. A tapasztalataim jelentős részét ugyanis kölcsönbe kaptam, olyan emberektől, akik rendelkeztek azzal az elbűvölő képességgel, hogy úgy öntsék szavakba az őket körülvevő világot, hogy az még élénkebben ragyogjon fel a fejemben, mint a szemem előtt valaha képes lenne rá.
Időutazás a kanapéról
Kiskorom óta olvasó vagyok, más nem is lehetnék, hiszen annak neveltek, így az a szerencse ért engem, hogy rövidke földi pályafutásom alatt annyi különböző perspektívát, sorsot és univerzumot fedezhettem fel, hogy az egy időutazónak is csodálatára lenne. És valamennyire átérzem, hogy milyen lehet időutazónak lenni, mert ezer életem valamelyikében már az is voltam. Tudom milyen megdöbbenve kitárni egy ajtót, és átlépni rajta a hatvanas évek forgatagába, és azt is, milyen kiszámíthatatlanul, egy csettintésre felbukkanni a múltban, a feleséged kislánykori énjének hálószobájában. Tudom milyen amikor az óceánt, majd a levegőt is megdermeszti a szuperjég, és tudom milyen egy nemzet utolsó túlélőjének lenni. Tudom, hogy mennyire nehéz a kiválasztottak sorsa, harcoljanak nyilakkal vagy átokkal a sötétség ellen. Még mindig őrzöm a bennem rekedt lélegzetet, amikor láttam a Szép Remediost az égbe emelkedni, és most is érzem a nyelvemen Duke Ellington hangjának cseppjeit, ahogy kifolynak a koktélzongorából. Voltam már mágus, méregkeverő és bankár, hasítottam köveket egy bányában, és végigaludtam egy egész évet a manhattani lakásomba zárva. Azt meg már el se tudom képzelni, mi minden leszek még abban a maradék háromnegyed résznyi végtelenben, ami az életemből hátravan.
Összetartozás, bátorság, kitartás
Az olvasásnak köszönhetem, hogy azok a pillanatok is, amelyekre úgyis emlékezhetnék, hogy egy bevetetlen ágyon fekve vártam, hogy véget érjenek, úgy élhetnek ma bennem, mint értékes leckék, amelyek nélkül feleennyire sem tartanám szerethető embernek magam. Minden egyes elolvasott lappal kreatívabb lettem, bölcsebb és empatikusabb. Magányos, éppen gyászoló kamaszként nem mindig voltam képes arra, hogy a valóságban is megkeressem a válaszokat a felnövéssel járó nagy kérdésekre, de az irodalmon keresztül idegen emberek és egyéb lények elvarázsolt szemüvegén át ismerhettem meg jobban önmagam. Sőt, nemcsak magammal sikerült egészen megbarátkozni, hanem a szeretteimmel is, azáltal, hogy sokszor együtt utaztunk el ezekbe a távoli világokba, és számtalan olyan közösség tagja lehettem, amelynek az összekötő kapcsa volt az írott szó. Sosem éreztem magamat olyan közel a családtagjaimhoz, mint amikor végig futtatom a kezemet egy öröklött könyvben aláhúzott soron, és sehogy nem szeretek bele valakibe gyorsabban, mint amikor felolvassa nekem a kedvenc verseit. A könyveken keresztül értettem meg igazán azt, hogy mit jelent az összetartozás, a bátorság vagy a kitartás, és bennük keresem majd a maradványaikat, amikor itt kint nem találom őket. Arról nem is beszélve, hogy a macskáimnak sokkal unalmasabb becenevei lennének, ha nem tanulok meg kicsit tündéül.
Lassítsunk kicsit!
Olvasónak lenni számtalan dolgot jelent egyszerre, de talán a leggyorsabb és legbiztosabb módja annak, hogy fejleszd és ápold a lelkedet. És bár ez elsőre ijesztő feladatnak tűnhet, egy olyan korban, ahol a rohanás és az ingerek folyamatos váltakozása a megszokott, de pont ezért annyira értékes az, amikor hajlandóak vagyunk lelassítani. Összegyűjtöttem néhány könyvet, amik között bárki megtalálhatja a kedvencét, függetlenül attól, hogy már gyakorlott olvasó, vagy csak barátkozna egy új hobbival.
A romantikusoknak, akik minden helyzetet túlanalizálnak
Raphael Bob-Waksberg: Aki még romjaidban is szeret
Hatalmas rajongója vagyok a Bojack Horseman-sorozatnak, így mikor megláttam, hogy magyarul is megjelent a mögötte álló író és producer, Raphael Bob-Waksberg novelláskötete, tudtam, hogy be kell szereznem, és azt kell mondjam, hogy helyesen döntöttem. A kötet mindegyik rövid fejezete a szeretet témáját dolgozza fel, bájosan esendő, csavaros és többnyire metaforákkal teli történetekben, amelyek az érzelem összes lépcsőjét végigjárják a meglepetéstől a kétségeken át, egészen az elidegenedésig. Bár mostanában kerülöm a gyűjteményeket, mivel szeretek hosszabban elmerülni egy-egy világban, ám ennek a könyvnek valahogy mindig sikerül pont a megfelelő helyen és hangon lezárnia a novellákat. Az „Aki még romjaidban is szeret” mindegyik megnyíló, apró univerzumában tanulsz valami újat az emberi lét finomságairól, és a körülötted élőkkel való kapcsolataid fontosságáról.
Rocksztárlelkű időutazóknak
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones and The Six
Ezt az 1970-es évek zenei szférájában játszódó, áldokumentarista stílusban írt könyvet elsősorban azoknak ajánlanám, akik hiányolják ezt az időszakot, vagy nagyon bánják, hogy nem születtek elég korán ahhoz, hogy átélhessék. A „Daisy Jones and The Six” egy képzeletbeli rockbanda megalakulását, majd lassú széthullását dokumentálja, természetesen az alkotói folyamat és az ismertség szokásos buktatói mellett, mint az alkohol, a drogok és a bulvársajtó kegyetlensége. Az egyenletesen folyó, gondosan kitervelt történetvezetés és sokrétű karakterek mellett külön remek részlete a könyvnek, hogy a címadó zenekar számainak szövegei is megjelennek a lapokon, és önmagukban is öröm elmélyülni bennük.
Azoknak, akiknek nem elég egyetlen történet
Nyáry Krisztián: Így Szerettek Ők 3.
Kissé talán ízléstelen dolog a saját édesapám könyvét ajánlanom, de azt hiszem, ő tudja a legjobban, hogy ha nem tartanám kiválónak a munkáját, biztosan nem beszélnék róla. (Hiszen egyébként is milyen huszonéves dicséri nyilvánosan a szüleit, ilyenkor még nem illik beismerni, hogy mindenben igazuk volt.) Ha viszont olyan olvasmányra vágysz, amely valódi sorsokat mutat be, és a befejezése után azt érzed, hogy tanultál valami fontosat, valószínűleg tetszeni fog ez a magával ragadó irodalmi szerelmeskönyv. A 2012 óta érkező, magyar írók romantikus és családi életéről szóló rövid történetek nemcsak a magyar kultúrához és történelemhez húzzák közelebb az olvasót, de lehetővé teszik, hogy egy másik, megengedőbb fényben lássuk a hazai irodalom sokszor szürkének és statikusnak ábrázolt nagyjait. Ami pedig még jobb, hogy ha véletlenül túl gyorsan átrágnánk magunkat rajta, akkor is marad még két teljes rész, amivel fűthetjük az új függőségünket.
Örökifjú elmélkedőknek
Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén
Adam Silvera könyve, a „Mindketten meghalnak a végén” még az első karantén hetei alatt tarolta le az internetet, tavaly pedig az előzménysztori is megjelent ehhez a vicces, őszinte és mégis sötéten filozofikus regényhez. Elődjéhez hasonlóan egy olyan világban játszódik, ahol az embereket a haláluk napján felhívja a Halál-Hírek, és tájékoztatja őket az eljövendő végzetükről, mi pedig végigkövethetjük a főszereplőink szokatlan találkozásait és szürreális kalandjait, melyek közben szembenéznek az elmúlással. A New York Times-sikerlista első helyéig felkúszó regény folytatásában egészen az első hívásig térünk vissza, a halált megjósló titokzatos szolgálat indulásához, és két kamasz fiú szemén keresztül vizsgálhatjuk meg élet és halál elkerülhetetlen kérdéseit. A morbidnak hangzó alaphelyzet és a spoileres cím ellenére is bőven tartogat meglepetéseket, és bár elsősorban a fiatalabb korosztálynak ajánlanám, a felnőtteket is képes lesz elvarázsolni.