Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita, Földi Fanni Smink: Gyetvai Viki Haj: Radván Simon
Először ritmikus sportgimnasztika-versenyeken futottak össze, majd egy rendezvényen, melyre mindketten az édesanyjukkal érkeztek. Míg Rubint Réka és Fésűs Nelly beszélgettek, a lányaik is hamar egy hullámhosszra kerültek, ami nem véletlen: rengeteg közös van bennük. Nincs ez másként most, a fotózáson sem, alig akadt téma, amiről ne ugyanazt gondolták volna.
Tipp-topp legyek vagy sem?
Például jót nevettek azon, hogy a közösségi médiában mennyire magabiztos trendhercegnőnek tűnnek. Hiszen a valóságban ők is mindig ugyanahhoz a problémához térnek vissza: ma mit vegyenek fel?
„Ha valami eseményre kell mennem, szerintem eltöltök vagy negyven órát a tükör előtt, mire eldöntöm, mi legyen rajtam – meséli nevetve Csenge. – Hiába gondolom ki előre a szettem, általában semmi sem úgy áll rajtam, ahogyan azt megálmodtam. De az is igaz, hogy a hétköznapokban viszont nem nagyon érdekel, mit viselek, minél kényelmesebb az összeállításom, annál jobb. Adok magamra, de egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki a kifutóra készül. A bölcsészkaron pláne így van ez, ott akkor lógnék ki a sorból, ha ki lennék öltözve. Talán az egyedüli, amire minden körülmények közt figyelek az az, hogy mindig legyen rajtam valami szokatlan, mint most például ez a fekete platform bakancs.”
„Nekem egy fokkal nehezebb a dolgom – veszi át a szót Lara. – Én is mindig a kényelemre törekszem, de annyira lazára nem vehetem a szettem, mint szeretném. Különben rögtön közzé teszi valaki, hogy mennyire rosszul öltözködöm… Amit pedig azért sem szeretnék, mert hosszú évek óta egy komplett céltábla a családom, és nem akarok újabb felületet adni másoknak arra, hogy rajtam keresztül megint a szüleimen köszörüljék a nyelvüket.”
A második esélyt már ki kell érdemelni
Mindkét lány a szemünk előtt nőtt fel: mintha mindig is az újságokból, a tévé képernyőjéről mosolyogtak volna ránk. Abban is egyetértenek, hogy a korán jött ismertségnek pont annyi előnye van, mint hátránya.
„Azért jó ismert ember gyerekének lenni, mert ezáltal rengeteg ajtó nyílik meg előtted” – mondja Lara.
„Igen, de hogy ezeket a lehetőségeket mennyire tudod kiaknázni, már rajtad múlik – folytatja Csenge. – Az első modellmunkámat tizenhatévesen kaptam. Az, hogy azóta is dolgoznak velem a szakmában, viszont már az én érdemem. Ha nem végezném el rendesen a feladatomat, egy megbízómat sem érdekelné, ki az anyukám, második lehetőséget már biztos nem kapnék. Azt már ki kell érdemelni! De tény az is, hogy a szüleink ismertsége miatt olyan helyzetekbe is keveredünk, ami mások számára elképzelhetetlen lehet. Emlékszem, egyszer azt írták rólam, hogy én azt nyilatkoztam: nem szeretem az osztálytársaimat… Soha nem mondtam ilyet, másnap mégis iskolába kellett mennem. Nagyon nehéz ezeket a szituációkat megélni, pláne gyerekként. Korán megtanuljuk azt, hogy minden félmondatunknak súlya van. És azt is, hogyan óvjuk meg magunkat.”
„Igen, a saját bőrünkön, sokszor idő előtt tanuljuk meg a leckéket – veszi át a szót Lara. – Én például egyszer azt mondtam egy interjúban, hogy nem szeretnék alkalmazott lenni, saját vállalkozásra vágyom – ebből az lett, hogy lenézem az alkalmazottakat… Nem ezt mondtam, nem így mondtam, mégis én jöttem ki belőle rosszul. Azóta százszor meggondolom, mit nyilatkozok, és azt is, hogy kinek. Anya segítségével már jóval rutinosabb vagyok a közösségi médiában is. Az elején még minden kommentet elolvastam magamról, és persze nagyon bántott, ha valaki rosszindulatból ekézett. Hiába tudtam, hogy csak egy kanapéhuszár, és töröltem azonnal a posztját, felkavart. A szüleim ilyenkor mindig azt mondták, ne foglalkozzak velük. És persze mindig azt sulykolták belém: ezek az emberek nem ismernek engem, nem tudják, milyen értékes vagyok… De miután csak nem tudtam rajtuk felülemelkedni, anya segítségével átállítottam a kommentszekciómat: ma már csak azok tudnak üzenni, akiket én is követek, így sokkal nyugodtabb az életem.”
Lázadó korszak kipipálva
Csenge nem tagadja, nekik azért nagy harcaik vannak az anyukájával. Hiszen nemcsak külsőleg hasonlítanak, de habitusban is.
„Anya is mindig ennyire önálló volt, mint én. Amint lehetett, már dolgozott, elköltözött otthonról… Én is így tettem, diákmunkákat vállaltam, aztán korán kirepültem, de azóta szerintem jobb is lett a kapcsolatunk. Két dudás egy csárdában nehezen fért meg. Hatalmas veszekedések robbantak ki köztünk a legkisebb apróságokból is, de tény, hogy a mai napig soha senkivel nem tudok úgy nevetni, mint vele. Hiába tanultam meg viselkedni, mellette az operában is képes vagyok a térdemet csapkodva röhögni a legmeghatóbb jeleneten is. Vitáink persze a mai napig vannak, aminek a végén mindig én engedek – szerinte persze ő… De nem tagadom, nehezen viselem, ha beleszólnak a dolgaimba. Tizenkettő voltam, amikor megszületett a húgom, akkor kifejezetten rosszul és hangosan éltem meg azt, hogy már nem körülöttem forog a Naprendszer. Ma már fordult a kocka: hozzászoktam a helyzethez, és kifejezetten örülök, ha békén hagynak” – neveti el magát.
„Nyugi, én is komplett lázadással töltöttem a kamaszkoromat – mondja Lara. – Mindennek az ellenkezőjét tettem, mint amit elvártak tőlem. Persze utólag mindig rájöttem arra, hogy igazuk volt, de úgy látszik, nekem kellett, hogy szembecsapjon jó párszor a lengőajtó. Az elmúlt időszakban azonban rengeteg olyan dolog történt, ami átformált. Véget ért az első szerelmem, meghalt a nagymamám, sztrókot kapott az apukám. Közben pedig megértettem: az önpusztításomnak csak én iszom meg a levét. Nem akarok többé a saját ellenségem lenni. Ma már ésszel teszem a dolgaimat, és sokkal kiegyensúlyozottabb is lettem. Ahogyan a családommal való kapcsolatom is kisimult. Anyánál jobb embert nem ismerek. Be kellett látnom, akkor járok a jó úton, ha elfogadom, hogy rá hasonlítok, és nemcsak minden célért ezerrel hajtok, mint ő, de hallgatok a megérzéseimre is.”
Gardróblesen
Az egyetlen dolog, amiről nagyon eltérően gondolkodnak, az az anyukájuk ruhatára. Lara simán felveszi Réka dolgait, Csengének viszont teljesen más a stílusa, mint az édesanyjának. „Anya a lelke mélyén egy szarka, neki kell, hogy valami csillogjon rajta: egy kis flitter, egy kis csillám, egy kis strassz… Tőlem ez nagyon távol áll.” Persze Lara sem mond anyukája minden szettjére igent, sőt. „Hányszor van, hogy én is átvariálom a dolgait, sőt őt is simán átöltöztetem. De nem veszi zokon, megfogadja a tanácsomat, mert tudja, hogy jó a stílusérzékem” – árulja el Lara.