Szöveg: Zellei Dóra Fotó: Zsólyomi Norbert Styling: Haberland-Isai Anita Smink: Gyetvai Viktória Haj: Radván Simon Stylist asszisztens: Földi Fanni
Rubin Kata az egyik legelismertebb kommunikációs szakember ma Magyarországon. Lépcsőről lépcsőre építette fel a karrierjét: miközben rádiózott és gazdasági riportokat készített a Híradónak, PR-os lett. Előbb az egyik lemezkiadó, majd a hazai zenetévé munkatársaként dolgozott. Végül egyszemélyes ügynökséget alapított, ami idővel jócskán kinőtte magát. Amikor férjével úgy döntöttek, hogy gyermeket szeretnének, tudta, hogy változtatnia kell – egyedül már nem lesz képes elvezetni egy addigra a saját területén gyakorlatilag piacvezetővé vált céget.
„Az üzlettársammal, Franciskával még 8 évig osztoztunk a feladatokon, a cég pedig tovább nőtt. Sok szempontból csodás évek voltak, mi tényleg kivételesen jó páros voltunk, és barátként a mai napig azok vagyunk. Egy idő után azonban már mindketten úgy éreztük, hogy nem tudunk és nem is szeretnénk ennyit dolgozni, más dolgok lettek fontosak. Előbb a cég egy részét, majd az egészét eladtuk. Bevallom, engem az anyaság nagyon megváltoztatott, egyszerűen akkor azt éreztem, hogy elegem lett a taposómalomból. Igen, jól kerestünk, ez nem titok, de ez nem jelentett egyet a boldogsággal… Túl sok volt a feladat – és máshol volt rám szükség. Idővel kiderült, hogy a kislányom szenzoros hiperszenzitivitással jött a világra, őt szerettem volna fejlesztésekre vinni, nem pedig naphosszat értekezleteken ülni… Azt persze nem mondom, hogy lelkileg nem viselt meg az elválás, hiszen a Red Lemon közel másfél évtizedig olyan volt, mint a saját gyermekem. Azt sem állítom, hogy soha nem térek vissza a versenyszférába, hiszen tanácsadóként továbbra sem szakadtam el a szakmától. De akkor tudtam, eljött az ideje annak, hogy továbblépjek.”
Kata ügyesen forgatta meg a tőkéjét: a cég eladásából származó pénzt ingatlanokba fektette. Idővel azonban, amikor a kislánya iskolás lett, szabadultak fel energiái. Akkor ébredt rá: olyan feladatra vágyik, ahol hivatásszerűen segíthet.
„Vissza szerettem volna adni abból a sok jóból, amit az élettől kaptam. Jól tudom, hogy rengeteg alkalommal voltam szerencsés a szakmámban. 2008-ban például, amikor mások belerokkantak a gazdasági világválságba, mi óriási löketet kaptunk, mert a multik a marketingbüdzséket vágták meg először, és csoportosították át a bizonyos szempontból hatékonyabb, de mindenképpen olcsóbb PR-ra. Vagy amikor úgy éreztem, ki kell szállnom, akkor is gyorsan lett megoldás.”
Katától a pro bono, vagyis a közérdekért tett jótékony feladatok sohasem álltak távol. Mivel a szívügye mindig is a gyerekek voltak, kollégáival a legtöbbször a Madarász utcai gyermekkórháznak segítettek. Amikor meglátta, hogy az UNICEF Magyarországnál kommunikációs igazgatót keresnek, ő maga jelentkezett az állásra. A csaknem három év alatt, amit vezetőként ott töltött, rengeteg projektet vittek véghez kollégáival. Itt az egyik legkedvesebb munkája az ő ötlete nyomán megvalósult 2019-es Budapest Park-os segélykoncert volt, amelyen 17 millió forint adomány gyűlt össze a legelesettebb gyermekek számára. Ma már kommunikációs tanácsadóként segíti tovább a szervezet eredményességét.
„Az adományozás külföldön az élet része – a küldetéstudatom, hogy ezen itthon változtassak. Hogy ahol tudjuk, népszerűsítsük: segítsünk a nálunk rosszabb helyzetben lévőknek. A magyaroktól sem áll távol ez a szemlélet, emlékezzünk csak az SMA-s kis Zente esetére, ahol kiemelkedően magas összeget gyűjtöttek rekordidő alatt. De sajnos, ez a fajta segítség ösztönszinten még nincs meg bennünk. Külföldön bevett dolog, hogy az emberek a fizetésük egy részét – akár egy aprócska szeletét – havonta jótékony célra ajánlják fel. Sokan nem is tudják: az UNICEF legnagyobb bevételi forrása pont az átlagfizetésből élők kis összegű, de rendszeres adományozásából áll össze. Azért dolgozunk, hogy minél többen gondolkodjanak így, és ezáltal minél több rászoruló gyereken tudjunk segíteni.”
A mai napig leginkább az motiválja, hogy a nehéz sorsú gyerekeknek és azok szülein segítsen.
„Jól tudom, néha milyen nehéz helyzet elé állít az élet. Az én kislányommal is volt egy csomó nehézség. Megjártuk a hadak útját, és bár a pandémia miatt most a fejlesztések egy időre leálltak, de a mai napig sok feladatunk van ezzel. A saját szememmel láttam, hogy mennyi nálunk jóval nehezebb helyzetben lévő család van, akik még így is, erőn felül mindent megtesznek azért, hogy akár a legszerényebb körülmények közt is a legjobb lehetőséget találják meg sérült gyermekeik számára. Az pedig, hogy a gyerekek, az anyaság mint téma ennyire érzékenyen érint, nem véletlen. Kilencéves voltam, a két testvérem öt és kettő, amikor elveszítettük az édesanyánkat. Bár csodálatos édesapám van, aki a mai napig mindent megtesz, hogy igyekezzen pótolni ezt a veszteséget, máshogy nőttem fel, mint egy átlag gyerek.”
Kata nagyon hálás azért, hogy rátaláltak ezek a feladatok, mert azt érzi, ő maga is több lett általa.
„Megtanultam még jobban értékelni a világot, amiben mi élünk – olyan egyszerű dolgokat, mint azt, hogy ha megnyitom a csapot, folyik belőle az ivóvíz. Hogy a gyerekem járhat iskolába, hogy megkaphatja az oltásokat, hogy van egészségügyi ellátásunk… Más az, amikor csak olvasol arról, milyen nehéz sorsok vannak. És más az, amikor ezekkel az adatokkal dolgozol is… De így, hogy még inkább ráláttam a valóságra, még fontosabbnak tartom például a környezetvédelmet is. És nem csak én vagyok így ezzel! A gyerekem, miután belelátott a munkámba, még érzékenyebb lett. Az iskolájában minden évben van pályaorientációs nap, ahol szülők tartanak előadást a munkájukról. Egyszer én is részt vettem ezen, és meséltem a lányom osztálytársainak az UNICEF Magyarországról. Miközben a munkámról beszéltem nekik, jó volt látni, ahogy csillogó szemmel hallgatnak, sőt, véleményük van! A gyerekek mennyivel nyitottabbak a világra, mint a felnőttek! Én konkrétan hiszem azt, hogy ők fognak megmenteni minket. Ez már egy egészen más generáció, ők magukban hordozzák az elfogadás szemléletét.”